Helyi hivatalos közlöny

Iskolánk oktatóinak, nevelőinek fő célja, hogy tanulóink megtapasztalhassák és megértsék: a tanulás munka. És a játék is munka, csak örömmel végzett tevékenység. Minden munkánk játékká válhat, ha szeretettel, örömmel végezzük, ha felismerjük erejét, mely által értékes emberekké válunk.

Pedagógusaink rendszeresen képezik és fejlesztik tudásukat, alkalmazott módszereiket. Számos továbbképzőn, pályázaton sajátítják el a változatos pedagógiai és módszertani újdonságokat.

Az évek során iskolánk tantestülete felvállalta a Budvár Szociális Központ roma tanulóinak oktatását, valamint az Orbán Alapítvány, Szent Ferenc Alapítvány fogyatékos gyermekeinek oktatását.  Iskolánkban gyakorlatoznak a Babes-Bolyai Egyetem Tanítóképzős hallgatói, ami szép és nemes feladat bár, de nem kevés munkát követel a tanítóinktól.

Évről évre igyekszünk szépíteni, alakítani iskolánk arculatát, a tantermek esztétikusak és barátságosak. Az iskola fűtését saját hőközpont szolgáltatja, nyílászárókat cseréltünk, modernizáltuk a mosdót, festést, fertőtlenítést évente végzünk, amennyit az anyagi keretünk megenged. A könyvtár, több mint 9000 kötettel rendelkezik, állománya évente bővül.

1990 óta rendszeresen ápoljuk testvériskolai kapcsolatunkat az egri l. Sz. Lenkey János Altalános Iskola szülői- tanulói- és tantestületi közösségével. Nagyon sok felejthetetlen napot töltöttünk Egerben és városunkban, kölcsönösen megismerve ezáltal városainkat, kultúránkat, országainkat. Ugyanakkor már 4 éve szintén testvériskolai kapcsolatban állunk a ceglédi Várkonyi István Általános Iskola tanulói és tantestületi tagjaival.

Kapcsolat adatok:

CÍM:
Székelyudvarhely,535600
Tamási Áron u.19 szám
Telefon: 0266-218246
Fax: 0266-218246
E-mail: sc.tompalaszlo@eduhr.ro

Frissítés dátuma:
2019.01.11.

#Oktatási Intézmények

Következő:
Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette