Elbírálták a bölcsődei beiratkozási kéréseket

A városi bölcsődébe való beiratkozás lezárulta után Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala elbírálta a leadott iratcsomókat.

A 3 év alatti kisgyerekek ellátását szolgáló városi bölcsődében szeptember 4-től kezdődően 49 hely állt új kérvényezők rendelkezésére. A július 14-ei határidőre 56 beiratkozási kérelem érkezett, amelyek közül az elbírálás után kiderült, hogy egy iratcsomó hiányos és szintén egy esetben a szülők nem rendelkeznek székelyudvarhelyi lakcímmel, illetve két családnak van érvényes, ideiglenes udvarhelyi lakcíme, de saját felelősségre tett nyilatkozattal alátámasztották, hogy ezen a lakcímen élnek napi rendszerességgel. Az érvényes 54 kérelem, a nyilvános beiratkozási kritériumok alapján került pontozásra, így készült el a beiratkozási lista, amely a bölcsőde székhelyén került kifüggesztésre. A bölcsődei intézmények működését irányító jogszabályok szerint egész évben lehetőség van iratkozásra, a megüresedő helyek függvényében, ezért kérjük, hogy a nem bejutó helyre került jelentkezők, illetve azok a szülők, akiknek az elkövetkezőkben jár le a gyereknevelési szabadságuk, továbbra is érdeklődjenek.

A bejutó helyekre került kisgyerekek szüleit kérjük, hogy a szeptember 4-ei kezdést követően, érvényes garat- és koprokultúra vizsgálatok eredményeivel jelentkezzenek a helyek elfoglalása érdekében.

A_városi_bölcsődébe_bejutott_gyerekek_névsora

Székelyudvarhely, 2017. július 26.