Helyi hivatalos közlöny

Budvár-negyedi szociális központ, 2021 júliusa. A központ körül csend, a kerítésen ruhák száradnak. Az itt működő nappali foglalkoztató központban két teremben nyári tábor zajlik, az irodában pedig négy személy intézi a központ különféle dolgait. Közülük az egyik személy egy székelyudvarhelyi román-angol szakos tanárnő, aki a nyári hónapokra önkéntes munkát vállalt itt.

Bodó Csilla intézményegység-vezető kísér bennünket végig az épületrészen, ahol két csoportnak éppen nyári kézműves tábor zajlik két különböző teremben.

A hosszú folyósó falain kézimunkák. Ezek egy része a mi leszek, ha nagy leszek kérdésre adott válaszokat, másik része egyéb tematikus foglalkozások munkáit mutatja az ide látogatónak. Az év közben feldolgozott témákhoz kapcsolódó munkák üzenete szívbemarkoló.

Először a közösségi asszisztensi szobába megyünk, amely a különféle egészségügyi ellátás és tanácsadás mellett családtervezési, prevenciós, pszichológiai tanácsadások helyszíne is. Tavaly óta a járvány különböző szakaszaiban elkülönítőként is szolgált.

A központ és Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala közösen a Norvég Alapokból finanszírozott felzárkóztató projektet indított, amelyből teljesen megújul a központ, új rendeltetést kap például az egészségügyi szoba is.

Innen átmegyünk a szemközti terembe, ahol éppen a kisebbek énekelnek. Büszkén mutatják az előző nap készített nemezgolyókat. A gyerekek boldogan mesélnek az itt töltött időről. Jól érzik itt magukat, és a mindennapi meleg ebéd is finom szokott lenni.

A másik teremben a nagyok foglalkozásán Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című regényéből kell kedvenc jelenetüket vászonra fessék a gyermekek. Színes, vidám képek készülnek, közben meg arról beszélgetnek, hogy mit is üzen a történet.

Az egyik kisfiú büszkén mutatja, hogy ő a mű címét is le tudta írni. Apró dolgoknak tűnnek ezek, ám nagyon sok munka, türelem és pedagógusi elhivatottság van egy-egy ilyen festmény mögött.

A tábori hangulatot egy kopogás hangja töri meg: egy idősebb hölgy érkezik az oldalajtóhoz. Nem érzi jól magát, meg szeretné méretni a vérnyomását.

A negyedben fontos hely lett a központ, amelyet a Caritas és a székelyudvarhelyi önkormányzat tart fenn. A központ programjai és tevékenysége a norvég pályázat révén tovább bővülnek, ezáltal még inkább segítve a Budvár-negyedi közösséget.

 

Frissítés dátuma:
2021.07.24.

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette