Helyi hivatalos közlöny

Idén már az ősz folyamán jeleztük a helyi termékeket készítőknek, hogy a város ragaszkodik a karácsonyt megelőző időszakban a Márton Áron téri vásár megszervezéséhez. A múlt héten megváltozott járványügyi szabályok ezt a szándékot tovább erősítették. A vásártér berendezése ma reggel kezdődött. A vásár megnyitója december 19-én, délután 5 órakor lesz és december 24-én, délután 2 óráig várja az érdeklődőket.

Ma délelőtt Pálfi Kinga alpolgámester és Simon Mária Tímea, a Művelődési Ház igazgatója sajtótájékoztatón ismertette a hatnapos rendezvény részleteit.

Beszédében az alpolgármester asszony hangsúlyozta, hogy az idei vásár legfontosabb célja, hogy igazi közösségi élményt nyújtson mindenki számára.

Vasárnaptól mintegy hatvan árus fogja kínálni az ünnepi asztalra való finom falatokat, de értékes ajándékok is beszerezhetőek majd a Patkóban. December 17-től karácsonyi kisvonat is várja a gyermekeket, családokat. A Márton Áron téri buszmegállóból induló kisvonat a városközpontban tesz egy nagyobb sétát minden nap, egészen december 24-én estig, naponta 17 és 20 óra között.

Délutánonként zenés, kulturális programokkal várjuk a székelyudvarhelyieket: hétfőn Kubinyi Júlia Autentico adventi koncertje, kedden a 25 éves Hálaluja Ifjúsági Ének- és Zenekar karácsonyi koncertje, illetve a Székelyföldi Filharmónia hangversenye, szerdán Ölts lelkedre ünneplőt – a Karaván Együttes karácsonyi koncertje, csütörtökön a kolozsvári Puck Bábszínház előadásai és Kristóf Béla és Kaló Erwin ünnepi koncertje, pénteken pedig angyalváró foglalkozások várják az érdeklődőket.

A részletes programot itt találják: A KARÁCSONYI VÁSÁR RÉSZLETES PROGRAMJA.

Emellett minden este különleges meglepetés várja a vásárba látogatókat, amely sötétedés után lesz igazán élvezhető. A téren fotósarok, emlékfotó-készítési lehetőség, bethlehemes is segíti a ráhangolódást az ünnepre.

 

Frissítés dátuma:
2021.12.15.

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette