Helyi hivatalos közlöny

A Közigazgatási kódexre vonatkozó 57/2019 sz. Sürgősségi Kormányrendelet, a 115/2023 sz. Sürgősségi Kormányrendelet VII. cikkelyének (2) bekezdése a) pontja, és a Közigazgatási Törvénykönyv módosításáról és kiegészítéséről szóló 121/2023 sz. Sürgősségi Kormányrendelet VII. cikkelye alapján, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala versenyvizsgát hirdet a következő köztisztviselői állás betöltésére, meghatározatlan időre:

 

  • Igazgató – Fejlesztési és beruházási igazgatóság

 

Részvételi feltételek:

– mérnöki alapszakon szerzett, egyetemi diplomával bizonyított végzettség

– közigazgatási, menedzsment, vagy más, a betöltendő köztisztséghez kapcsolódó mesteri vagy posztgraduális végzettség

– legkevesebb 7 év szakmai tapasztalat.

Általános feltételek:

  1. román állampolgár és romániai lakhelye van;
  2. beszélni és írni tud románul;
  3. betöltötte legalább 18. életévét;
  4. teljes cselekvőképességgel bír;
  5. orvosilag és pszichológiailag alkalmas a köztisztség betöltésére. Az egészségi állapot igazolása a háziorvos által végzett szakorvosi vizsgálat, illetve a törvény feltételei szerint akkreditált szakosított egységek által szervezett pszichológiai értékelés alapján történik
  6. eleget tesz a köztisztség tekintetében törvénnyel előírt tanulmányi feltételeknek;
  7. igazolással vagy adott esetben más típusú dokumentummal igazolja, hogy elvégezte a köztisztség betöltéséhez jogszabályban előírt továbbképzési vagy szakképzési tanfolyamot;
  8. kezdő felhasználói szintű elméleti informatikai ismeretekkel rendelkezik;
  9. teljesíti a jogszabályban előírt, engedély megszerzésével kapcsolatos, a munkakör betöltésének feltételét, abban az esetben, ha az adott közfeladat tekintetében a munkakör betöltésének e feltételét kötelezően előírták, és ezt az engedélyt igénylő feladatok ellátása indokolja;
  10. nem volt elítélve az emberiség, az állam vagy a hatóság ellen elkövetett bűncselekményért, a szolgálatban vagy a szolgálattal kapcsolatban elkövetett, az igazságszolgáltatás valóra váltását megakadályozó bűncselekményért, hamisítás vagy korrupció bűncselekményéért vagy valamely szándékosan elkövetett bűncselekményért, amely összeférhetetlenné teszi a köztisztség gyakorlásával, azon eset kivételével, amelyben bekövetkezett a rehabilitáció;
  11. az utolsó 3 év folyamán nem menesztették köztisztségből illetve nem szüntették meg fegyelmi okokból az egyéni munkaszerződését;
  12. nem fejtett ki a törvényben meghatározott politikai rendőrségi tevékenységet.

 

A versenyvizsgát Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalában tartják 2024.09.26-án.

Az írásbeli vizsga időpontja délelőtt 11 óra.

Az interjú időpontja az írásbeli vizsga eredményhirdetése után lesz közzétéve.

A jelentkezési iratcsomót 2024 szeptember 16-ig lehet letenni, amelynek kötelezően tartalmaznia kell a 57/2019 sz. Sürgősségi Kormányrendelet 10. melléklet 94-es cikkelyének (2) és (3) bekezdésében előírtakat.

A versenyvizsga részletes feltételei és a vizsgához szükséges szakirodalom megtalálható Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalában, valamint a www.udvarhely.ro honlapon.

További információk igényelhetők a polgármesteri hivatal 126-os irodájában vagy a 0266-218382-es telefonszámon.

Adatok:

Jelentkezés

hr@udvarhely.ro

Jelentkezési határidő

2024. szept. 16.

Határidő lejárt

Frissítés dátuma:
2024.10.04.

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette