Helyi hivatalos közlöny

Általános részvételi feltételek:

  1. román állampolgár, Európai Uniós tagállamok állampolgára vagy Európai Gazdasági Térség tagállamainak állampolgára és romániai lakcím;
  2. beszélni és írni tud románul;
  3. betöltötte legalább 18. életévét;
  4. teljes cselekvőképességgel bír;
  5. egészségi állapota megfelel a megpályázott állásnak, amit orvosi igazolással tanusít;
  6. eleget tesz a kiírásban szereplő tanulmányi, munkatapasztalati, valamint egyéb sajátos feltételeknek;
  7. nem volt elítélve az emberiség, az állam vagy a hatóság ellen elkövetett bűncselekményért, a szolgálatban vagy a szolgálattal kapcsolatban elkövetett, az igazságszolgáltatás megvalósítását megakadályozó bűncselekményért, hamisítás vagy korrupció bűncselekményéért vagy szándékosan elkövetett bűncselekményért, amely összeférhetetlenné teszi a tisztség gyakorlásával, azon eset kivételével, amelyben bekövetkezett a rehabilitáció;
  8. nem szűnt meg munkaviszonya fegyelmi okok miatt az elmúlt 7 évben.

 

Különleges részvételi feltételek:

  1. egyetemi szintű felsőoktatásban szerzett gazdasági, közigazgatási, műszaki vagy jogi szakképzettség;
  2. mesteri képzés vagy egyenértékű oklevél ( a bolognai típusú háromciklusú képzési rendszer előtt szerzett egyetemi szintű felsőoktatásban szerzett végzettség egyenértékű a mesteri képzéssel) ;
  3. legkevesebb 15 év szakmai tapasztalat;
  4. előnyt jelent a középszintű számítógépes ismeret;
  5. előnyt jelent Európai Uniós pályázatmenedzselés kapcsán szerzett szakmai tapasztalat;
  6. előnyt jelent közigazgatásban szerzett vezetői tapasztalat.

A versenyvizsga időpontja: 2022.08.10., 10:00 óra – írásbeli vizsga

Az interjú időpontja az írásbeli vizsga eredményhirdetése után lesz közzétéve.

 

A jelentkezési dossziénak tartalmaznia kell a következő dokumentumokat:

– jelentkezési kérés;

– személyi igazolvány másolata;

– egyetemi oklevél másolata;

– egyéb szakképzettséget, képesítést, szakmai tapasztalatot igazoló okiratok másolatai;

– munkakönyv másolata, vagy igazolás az eddig letöltött munkaidőről és az állás betöltéséhez szükséges szakmai tapasztalatról;

– erkölcsi bizonyítvány;

– munkaképességet bizonyító orvosi igazolás, amelyet a versenyvizsga időpontját megelőző 6 hónapban állított ki a családorvos;

– Europass önéletrajz.

 

Helyszín: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának székhelye, Városháza tér 5 sz.

A beiratkozási dossziékat Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának székhelyén kell letenni a hirdetés megjelenésétől számított 10 munkanapon belül, vagyis 2022 július 29.-ig.

 

A jelentkezési iratcsomóra vonatkozó információk, valamint a könyvészet megtekinthető a hivatalos honlapon (www.udvarhely.ro), valamint a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján.

Bővebb felvilágosítást a polgármesteri hivatal személyzeti irodáján kaphatnak az érdeklődők.  (hr@udvarhely.ro , tel.: 0266-218382, 1804-es mellék).

 

Adatok:

Jelentkezés

hr@udvarhely.ro

Jelentkezési határidő

2022. júl. 29.

Határidő lejárt

Frissítés dátuma:
2022.08.01.

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette