Cikk frissítve 2019/03/11
Az idén is találkoznak az informatikusok a Hargitán
Március 28–31. között újra megszervezik a Hargitai Informatikus Találkozót, avagy – közismertebb nevén – a HINTA szakmai tábort és workshopot. A helyszín idén is a Madarasi Hargita.
A szervezők tartalmas szakmai programot ígérnek, a konkrét előadásokat és előadókat a következő periódusban fogják bejelenteni a szakmai fórumokon (például a U-Hub Facebook csoportban: bit.ly/u-hub).
A rendezvény már évek óta nagy népszerűségnek örvend, minden tavasszal 50–100 informatikus találkozik itt: egyetemisták, IT szakemberek, cégvezetők, oktatók. Minden évben nagyon érdekes szakmai előadásokkal várják a résztvevőket. A témakörök követik az aktuális technológiai trendeket. A múlt évben például több előadás volt mesterséges intelligencia témakörben, terítéken volt az IoT és a számítógépes grafika, és a résztvevők hallhattak összetett vállalati rendszerek fejlesztésével kapcsolatos témakörökről is. Az előadásokat neves szakemberek tartották, közismert IT cégek, vagy egyetemek és kutatrócsoportok képviseletében (a U-Hub weboldalán – u-hub.ro – részletes beszámoló is elérhető a tavalyi rendezvényről).
A tábornak az is célja, hogy egy találkozási pontot biztosítson az egyetemisták és az IT cégektől érkező szakemberek, illetve oktatók számára. A szakmai előadásokon kívül több közösségi programon is részt vehetnek a jelentkezők. Például minden évben van szervezett kirándulás és koncert. Idén újdonságként „informatikus kocsmakvízzel” is készülnek a szervezők.
2017-től az ErGo egyesület mellett a rendezvény főszervezőjévé vált a székelyudvarhelyi városvezetés által kezdeményezett Regionális IT Fejlesztési Program támogatásával működő U-Hub Udvarhelyszéki IT&C Közösség, és szervezőpartner az IT Plus klaszter, így a helyi IT témák is hangsúlyosabban érvényesülnek a programban. Ugyanettől az évtől kezdve a rendezvény felvette a Dan Dumitrescu emléktábor nevet, így állítva emléket az előző évben elhunyt közismert és közkedvelt informatikus professzornak, akinek a magyar informatika felsőoktatás is sokat köszönhet. Az erdélyi magyar közösség különösen közel állt a nagy műveltségű oktató szívéhez, rendszeresen látogatta Székelyföldet és a Madarasi Hargita volt egyik kedvenc kirándulóhelye.
A táborra március 16-ig lehet jelentkezni a rendezvény Facebook-eseményénél is elérhető űrlap kitöltésével.
A támogatók jóvoltából a diákok és egyetemi hallgatók számára nagyon kedvezményes részvételi lehetőség biztosított. Részletesebb információk az esemény leírásánál, illetve a U-Hub csoportban.
Frissítés dátuma:
2019.03.11.