Helyi hivatalos közlöny

A múlt heti, a napköziotthonok és a Városi Bölcsőde vezetőivel tartott egyeztetést követően tegnap koradélután a székelyudvarhelyi iskolák igazgatóival tartott megbeszélést a város vezetősége. A Szent István terembe szervezett találkozón a két hét múlva esedékes iskolakezdésről, a járványügyi helyzet miatt fennálló bizonytalanságról, a kormány hiányzó, az oktatást a jelenlegi körülmények között szabályozó módszertanáról tárgyaltak a jelenlevők.

Az iskolák vezetői egyöntetűen a tanév hagyományos oktatási körülmények közti kezdését szorgalmazzák. A jelenlegi besorolás szerint Hargita megye zöld övezetnek minősül, így ez a lehetőség adott. Ehhez azonban számtalan feltételt kell teljesíteniük az iskoláknak, amelyek közül a legnagyobb gondot a tantermekben a másfél- kétmeteres távolság betartása, az állandó fertőtlenítés és a maszk viselése jelenti.

A városháza oktatásért felelős osztálya fogja összesíteni minden iskola igénylistáját, és megpróbál forrást rendelni a lista mellé. Jelentős tételt ró minden iskola költségvetésére a fertőtlenítőszerek, maszkok, papírtörlők beszerzése. A képlékeny szabályozás azonban továbbra is számtalan kérdésre nem tud választ adni.

Szándék van a kormány részéről egy eszközvásárlási program elindítására, amelynek célja tabletek vásárlása a diákok számára. Amennyiben azonban a hagyományos osztálytermi oktatással fog kezdődni Székelyudvarhelyen a tanév, ez a beszerzés nem feltétlenül észszerű. Javaslat hangzott el arra vonatkozóan, hogy ezeket a készülékeket arra az eshetőségre vásárolja meg az önkormányzat, ha adott esetben egy iskola karanténba kerül fertőzés miatt. Így minden diáknak lehetősége lenne otthonról tanulni az elkülönítés ideje alatt. Ezeket az eszközöket pedig minden hasonló helyzetbe kerülő iskola használhatná.

A mai megbeszélésen jelen voltak az iskolaorvosok is, akik a nyáron, a kisérettségi valamint az érettségik alatt szerzett tapasztalataikkal és szakmai tudásukkal vázolták, hogy körülbelül mi várható szeptember 14. után. Az iskolákban komoly gondot okoz a folyamatos fertőtlenítés biztosítása, hiszen nincs annyi takarító személyzet, ahányan ezt a feladatot el tudják látni. A következő időszakban kulcskérdés lesz az országos szabályozás megjelenése, amely várhatóan szeptember 10. körülre tehető. A polgármesteri hivatal minden lehetőséget megragad, hogy a szükséges feltételek adottak legyenek a tanév kezdéséhez.

Frissítés dátuma:
2020.09.01.

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette