Helyi hivatalos közlöny

Három napirendi pont szerepelt a mai azonnali tanácsülés összehívójában.

A város pályázni szeretne a hulladékszigetek modernizálására és bővítésére, illetve létre szeretne hozni a kutyamenhely szomszédságában, a város volt szeméttelepének helyén, egy szelektív hulladékudvart. Az ezekkel kapcsolatos pályázati útmutató szeptember 13-án, kedden megjelent meg a hivatalos közlönyben. Az első pályázati dokumentáció feltöltési időpontja is ebben a kiközlésben volt megjelölve. Mivel ma reggel 10 órakor nyílt meg a platform, ezért még ezt megelőzően tanácsülést kellett tartani, hogy a dokumentációt a szükséges önkormányzati jóváhagyással lehessen feltölteni.

A jelenlegi 37 hulladékszigetet bővítené ki a pályázat révén a város 50 szigetre. Az 50 új sziget közül 27  gyújtőponton lenne digitális konténer (513.000 euró értékben) és 23 helyszínen pedig kisebb, úgynevezett kazettás sziget lenne (230.000 euró értékben). A tervezet szerint ezek közül 18 a Bethlen-negyedben, 10 darab a Tábor-negyedben, 4 a sziget-negyedben, 2 a Kórház-negyedben, 3 a Csereháton, 3 a Köztársaság-negyedben, míg 10 darab a város más övezeteiben lenne elhelyezve (Tomcsa-negyed stb.).

A szelektív hulladékudvar az egykori szeméttelep helyén lenne, 2420 négyzetméteren. A típusterv alapján ennek a beriházásnak az összértéke mintegy 780 ezer euróra rúg. Ezt a pályázati dokumentációt jövő csütörtökön lehet feltölteni a pályázati platformra.

Napirenden volt továbbá a város költségvetésének módosítása is. A színház számára érkezett támogatásként 1.058.600 lej.

A testület mindhárom napirendi pontot támogatta.

Frissítés dátuma:
2022.09.15.

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette