Helyi hivatalos közlöny

Székelyudvarhelyre érkezett a Szőke László, a Budapest Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója által vezetett szakmai küldöttség, amelynek tagjai a magyar főváros különböző fürdőit vezetik. A magyarországi szakemberek ma délben munkamegbeszélésen vettek részt a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal képviselőivel. A találkozón elhangzott, hogy Székelyudvarhely számára fontos a Szejkefürdőn megépítendő gyógyfürdő, amelynek előkészületei már jó ütemben haladnak. A víz- és szennyvízhálózatot már kiépítette a város, és célegyenesben van a rendezési terv elfogadása is.

A budapesti küldöttség nem először jön Székelyudvarhelyre, a mostani a második, tapasztalatcsere céljából szervezett látogatásuk. A megbeszélésen külön tárgyalták a tervezett fedett uszoda, illetve a városi strand helyzetét is. A budapesti szakemberek egybehangzó véleménye szerint a legnagyobb lehetőség a szejkei beruházásban van.

Frissítés dátuma:
2019.04.03.

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette