Helyi hivatalos közlöny

"A szőnyeg alá söpört negyed – premier előtti vetítés és adománygyűjtés" adatai:

Dátum

2019. október 16. 19:00 – 2019. október 16. 21:00

Helyszín

Stúdió Mozi

Facebook esemény

Premier előtti vetítés és adománygyűjtés
Az esemény ingyenes.

A két főszereplő gyereknek adományokat gyűjtünk, ezért megkérünk mindenkit, hogy a vetítés előtt, illetve az azt követő beszélgetés folyamán lehetőségeihez mérten támogassa a gyerekek továbbtanulását!

Rövid leírás a filmről:
Székelyföld legnagyobb nyomornegyedét az 1980-as évek derekán építették azzal a céllal, hogy a Székelyudvarhelyen élő romák megfelelő körülmények közé költözhessenek. A rendszerváltozást követően azonban gyorsan hanyatlásnak indult a negyed, mára több, mint ezren élnek itt szörnyű körülmények között, kétharmaduk gyerek. Egyetlen hely van a városban, ahova eljárhatnak, Hófehérke kocsmája. Az álmodás, tervezés, reménykedés, illetve a beilleszkedési gondok bemutatása mellett, a film a legnagyobb székelyföldi nyomornegyed mindennapjaiba engedne betekintést, két kitörni vágyó gyerek, illetve a Gyulafehérvári Caritas programvezetője, Leskó Barbara és az egyetlen helyi vállalkozó, Szász Emil (Hófehérke) szemén keresztül.

Frissítés dátuma:
2019.10.14.

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette