Csángor

A Csángor királyfi egy mese, egy fikció, de mégis több annál, azért mert akár igaz is lehetne. Mint ahogy igaz az is, hogy mi vagyunk. Mint ahogy igaz az is, hogy ahányan vagyunk, annyiféleképpen látunk mindent, még önmagunkat is. Őstörténetünket annyiféleképpen magyarázzuk, értelmezzük, ahányszor szóba kerül. Népviseletünk, népzenénk már már múzeumokba kívánkozik. A sok értelmezés magyarázás, őrzés, ápolás forgatagában észrevétlenül csak azt felejtjük el vagy ki, hogy kik is vagyunk és hogy igazából mi is a miénk.
Csángor egy képzeletbeli utazásra hív a zene és a tánc szárnyán. Együtt vagyunk, együtt álmodunk, mert bármilyen hihetetlen is volt idő, amikor együtt voltunk. Csángor kimondatja velünk mindazt, amit csak sejtünk, megmutatja mindazt, amit érzünk és kegyetlenül tükörbe nézet, majd rávezet arra az egyenes ösvényre, amit mindig is kerestünk. Az ösvényen tapogatózva, bizonytalanul lépkedve meghalljuk azt a zenét, amitől lépéseink megszilárdulnak, megerősödnek, egyre biztosabbá válnak, majd keményen megállunk a saját lábunkon, mert most már tudjuk, mert Csángor megmutatta nekünk, hogy kik vagyunk.
A történet a magyar nemzet születésével kezdődik, majd Hunor, Magor és Csángor királyfiak szétválásával folytatódik.
Követjük a két nagyobbik testvér útját a hazáig, (…) tánc és zene segítségével az út során rájuk rakódott hatásoknak köszönhető változásokat. A kisebbik testvér, Csángor útját fivérei nyomában, és a Szeret folyó tündére segítségével létrejött találkozást a három testvér között.
Előadásunk a Magyar Kultúra Napja rendezvénysorozat részeként kerül bemutatásra