Helyi hivatalos közlöny

"EXiT – BEMUTATÓ" adatai:

Dátum

2023. március 28. 19:00 – 2023. március 28. 20:10

Helyszín

Tomcsa Sándor Színház

Facebook esemény
Helyet foglalni és jegyet vásárolni a jegypénztárban lehetséges hétköznapokon 11-14 és 15-17 órák között. +40 743 212131
Matei Vișniec:
EXiT
A nő teste mint csatatér a boszniai háborúban
kortárs dráma
Nagyon egyszerű leszek. Az élet, történjék bármi, megállíthatatlanul tör előre, keresnénk a kijáratot, de minden ajtó zárva, benne ragadtunk. Ez egy olyan érzelmi állapot, amit sokan megtapasztalunk életünk során, talán túl sokan is, mégis keveset beszélünk róla, és azt is csak félve. Dorra, a boszniai lány, egy megrázó élményen esett át; Kate, az amerikai nő, úgyszintén: az egyik saját testén keresztül tapasztalta meg a fájdalmat, ami húsáig hatolt és lassú növekedésnek indult benne, a másik a lelkének széthullásában. Mindketten a kiutat keresik ebből a zsibbasztó ürességből, ami egy fekete küldemény a külvilág részéről. Azonban a legnagyobb sötétben ismerszik meg a fény, ez a küldemény ajándék is lehet, ha felismerjük, elfogadjuk és szeretjük. EXIT: kijárat az életből az életbe.
SZEREPOSZTÁS
Dorra (kelet-európai származású nő): VERES ORSOLYA m.v.
Kate McNoil (ír származású amerikai nő): PÁL-VARGA MÁRTA
Ügyelő: SZÁVA KLAUDIA
Fény: TOÁSÓ ISTVÁN
Hang: BOCA HUNOR-LEHEL
Fordító, dramaturg: BERECZKI ÁGOTA m.v.
Jelmez, díszlet és zene: CSÍKI CSABA m.v.
Rendező: ZAKARIÁS ZALÁN m.v.

Frissítés dátuma:
2023.03.21.

#Kulturális

Következő:
Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette