Helyi hivatalos közlöny

Öt napirendi pont szerepelt a mai soron kívüli tanácsülés összehívójában. Az ülés elején a különfélékkel egészült ki a tanácskozás napirendje.

Napirend előtti felszólalásában Gálfi Árpád polgármester elmondta: több olyan projekt van, amelyek esetében még a soros ülés előtt szükség van az önkormányzati testület döntésére. Ez indokolta ebben a hónapban már a második soron kívüli ülés összehívását.

A képviselők egyhangúlag jóváhagyták a hóeltakarítási szolgáltatás megszervezésére és lebonyolítására vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány, szabályzat, feladatkönyv és keretmegállapodás mintáját.

Az elmúlt időszakban megtörtént 256 mezei út közvagyonba vétele. A külsőségekben lezárult ezeknek a telekkönyvezése, most a belterületeken lévőké van folyamatban. Két utca esetében szükség volt néhány paraméter módosítására, amelyeket jóváhagyott mai szavaztával a testület.

A Sziget utcai családorvosi rendelő épületére, valamint a Tábor-negyedi Csillagvár Napköziotthon épületére vonatkozó projektek mutatóit terjesztette be a fejlesztési és beruházási igazgatóság az önkormányzati testület elé: mindkét esetben a környezetvédelmi minisztérium által kiírt pályázatra kíván beküldeni dokumentációt a város. A nyilászárók cseréjét, a hőszigetelést, az alternatív melegvizes rendszert, illetve a speciális vizesblokkot és megközelíthetőséget tartalmazó projektekről van szó. A családorvosi rendelő esetében 1.800.000 lej az összérték, ebből 1.300.000 lej lenne a támogatási érték, míg a napközi esetében 5.200.000 lej az összérték és 4.500.000 lej lenne a támogatási érték.

Az Orbán Balázs Általános Iskola, valamint a Móra Ferenc Általános Iskola hőenergetikai fejlesztési projektjeinek mutatóit a jövő heti soros ülésen tárgyalja a testület.

A különféléknél a csereháti ifjúsági lakások eladásával kapcsolatos kérdésre válaszolt városunk főjegyzője. Venczel Attila elmondta: a jövő heti ülésen hagyja majd jóvá az önkormányzati testület a lakások eladásának új szabályzatát, ezt követően pedig minden egyes eladást is a képviselők kell jóváhagyjanak.

 

Frissítés dátuma:
2021.11.19.

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette