Helyi hivatalos közlöny

A gázvállalat értesítése szerint két utcában is elérkezett az új vezetékre történő átkötésig a városunkban zajló beruházás. A Delgaz Grid átirata szerint holnap, május 5-én a Kuvar utca (a Csere és a II. Rákóczi Ferenc utca közötti részen) gázvezetékén végzik el az átkötési munkálatokat. Ezért holnap az említett utcában szünetelni fog a gázszolgáltatás a munkálatok ideje alatt, azaz 9 és 15 óra között.

Az Ady Endre utcában (a Tábor és a Függetlenség sugárút közötti szakaszon) és a Fehér bejáratban is ebben a fázisban vannak a munkálatok, így csütörtökön, május 7-én szintén 9 és 15 óra között helyezik üzembe ezt az új vezetéket is. Ebben az esetben több utcában is szünetelni fog a gázszolgáltatás, hiszen a munkálatot nem lehet elvégezni nyomás alatt lévő vezetéken.

Így csürötökön a következő utcákban nem lesz gáz:

  • Tábor utca (5–61-es házszámok között),
  • Pacsirta utca,
  • Ady Endre utca (1–9-es házszámok között),
  • Fehér bejárat (1–2-es szám között),
  • Függetlenség sugárút (25–33-as szám között).

A keddi munkálatok összesen 144, míg a csütörtökiek 235 fogyasztót érintenek. Mindkét napon kérjük az említett utcák lakóit, hogy zárják el a gázcsapokat, és csak a munkálatok befejeztével indítsák el azokat.

Frissítés dátuma:
2020.05.18.

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette