Helyi hivatalos közlöny
A decemberi országos költségvetés elfogadását követően idén ismét viszonylag korán, már februárban lehet költségvetése a településeknek. Ennek elfogadása kulcsfontosságú, hiszen ennek függvénye a településeken zajló tevékenységek, javítási munkálatok, fejlesztések, beruházások megvalósítása.
A polgármesteri hivatal műszaki igazgatósága is betervezte az idei útjavítási munkálatokhoz szükséges költségeket, amelyek részét képezik a város idei költségvetésének. Emellett megrendelték azokat a műszaki terveket, amelyek több helyszín javítási munkálatainak műszaki paramétereit, a kivitelezési utasításokat tartalmazzák.
Így, amennyiben az önkormányzati testület elfogadja a város költségvetését és elindulnak az aszfaltkeverő állomások, kezdődhetnek is a munkálatok, hiszen érvényes szerződése van a polgármesteri hivatalnak a tavaly kiírt útjavítási közbeszerzésen nyertes szakcéggel.
A Gyepes bejárat javítási terve

 

A Morum bejárat javítási terve

 

A Tihadar bejárat javítási terve

 

A Verőfény bejárat javítási terve

 

A Cipészek utca részleges javítási terve

A fenti javítási munkálatok tervezett összértéke meghaladja a 3 millió lejt.

Addig is folyamatosan zajlik a teljes város területén a hidegaszfaltozás.

Frissítés dátuma:
2023.01.11.

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette