Helyi hivatalos közlöny

Hosszú és igencsak fontos folyamat újabb állomásához érkezett ma a város: 2016 óta, a korábban két orvossal működő iskolaorvosi hálózatot kibővítette az önkormányzat, jelenleg négy iskolaorvos és 19 asszisztens teljesít szolgálatot a város napköziotthonaiban és iskoláiban. Ma pedig megnyílt az iskolafogászati rendelő.

A rendelő a felújítás előtt.
A ma átadott, teljesen felújított rendelő.

„Ezt a rendszert az idei évben tovább bővítettük, ma már ehhez a csapathoz tartozik két fogorvos és egy fogászati asszisztens is. Ezzel egy több évtizedes hiányosságot pótolunk” – jelentette ki Gálfi Árpád polgármester az új iskolafogászati rendelő mai megnyitóján.

Köszönetet mondott továbbá mindenkinek – kiemelten a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóságnak –, aki segítette az elmúlt időszakban a rendelő elindulását.

Ölvedi Zsolt alpolgármester megörökölte a projektet, amelyet jól előkészítetten vett át Pálfi Kinga korábbi alpolgármestertől.

Az elmúlt időszakban a város megkapta minden hatóságtól a működéshez szükséges engedélyeket is.

A Villanytelep utca 2. szám alatti rendelőben Dr. Mózes Kinga és Dr. Dávid Zselyke fog dolgozni, munkájukat pedig Kalapács Kinga asszisztensnő fogja segíteni.

Amint azt Dr. Mózes Kinga a mai eseményen is hangsúlyozta: a rendelő az iskolai programhoz igazodva, hétköznapokon 7 és 15 óra között lesz nyitva.

A most induló iskolafogászat egyik legfontosabb feladata a minden évben kötelező fogászati szűrések elvégzése a székelyudvarhelyi iskolákba járó mintegy 6500 diák esetében. Fontos része lesz a munkának az iskolaidőben bekövetkező esetleges fogászati jellegű balesetek utáni ellátása a gyermekeknek.

A rendelő mai nyitásával továbbá elindul a prevenciós tevékenység is, amelybe már az óvódás gyermekeket is be fogják vonni. A doktornő kiemelte: a legjobb fogászati kezelés a megelőzés, a megfelelő szájhigiéné megtanítása.

A rendelőben fogászati kezelésre is van lehetőség: a nehéz anyagi körülmények között élő diákok számára ingyenesek lesznek ezek a kezelések. Szintén ingyenesen látják majd el az itt dolgozó fogorvosok a sokgyermekes családokban élő iskolásokat, a szociális ösztöndíjban részesülő tanulókat.

A fogászati kezelések esetében az a cél, hogy azok a gyermekek is megkapják a szükséges fogászati ellátást, akiknek másképp erre nem lenne anyagi lehetőségük.

Frissítés dátuma:
2022.12.15.

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette