Helyi hivatalos közlöny

Ma délelőtt a székelyudvarhelyi vállalkozókat képviselő szervezetek elnökeivel munkamegbeszélést folytattak a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal munkatársai. A találkozó célja az volt, hogy a még nem végleges városi költségvetéssel kapcsolatos, vállalkozói részről érkező javaslatokat is be lehessen építeni a tervezetbe.  

Nagy György, az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozók Szövetségének (UKKSZ) elnöke, valamint Jakab Áron-Csaba, a Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetségének (SZMVSZ) elnöke üdvözölte a hivatal kezdeményezését. Orbán Árpád alpolgármester, Jakab Attila városmenedzser, Szilágyi István gazdasági igazgató, illetve Fazakas Botond, a hivatal újonnan létrehozott, pályázatokért és a vállalkozókkal való kapcsolattartásért felelős osztályának munkatársa részletesen bemutatta a 2019-es költségvetési tervezetet.  

A találkozón elhangzott, hogy a vállalkozói szervezetek pozitívan értékelik a hivatal újfajta, nyitott kommunikációját. Ugyanakkor üdvözlik a végleges költségvetés elfogadása előtti nyitottságot, és bíznak abban, hogy javaslataikat sikerül beépíteni az elfogadásra előterjesztendő költségvetésbe.  

Frissítés dátuma:
2019.03.01.

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette