Helyi hivatalos közlöny

A 70/2011-es sürgősségi kormányrendelet alapján november és március között a gázzal, villanyárammal, távhővel vagy fával fűtő családok fűtéspótlékban részesülnek, amennyiben megfelelnek az alábbi követelményeknek:

  • a lakásfűtésre távhőt használó fogyasztók esetében, ha az egy főre eső nettó jövedelem nem haladja meg a 786 lejt a családok, és az 1082 lejt az egyedül élő személyek esetében;
  • a gázzal, villanyárammal vagy fával fűtők esetében, ha az egy főre eső nettó jövedelem nem haladja meg a 750 lejt, sem a családok, sem az egyedül élő személyek esetében.

A vonatkozó törvénykezésben alkalmazott módosítások következtében a jelenleg családi pótlékban vagy szociális segélyben részesülőknek egy egyszerűsített típuskérést kell kitölteniük. Ez esetben a fűtéstámogatás odaítélésének elbírálása a már leadott igazoló okiratok alapján történik, csak a lakás adás-vételi szerződését vagy bérleti szerződését kell csatolni.

Az EGYSZERŰSÍTETT TÍPUSKÉRÉS ITT érhető el.

A formanyomtatványok október 20-tól vehetők át a következő módon:

– a tömbház lakások esetében a lakástulajdonosi társulásoknál;

– a magánházak lakói a polgármesteri hivatal szociális igazgatóságán, az 1-es számú irodában (CSAK ELŐZETES IDŐPONTFOGLALÁS után tudjuk fogadni az ügyfeleket):

A formanyomtatvány letölthető a polgármesteri hivatal honlapjáról: ITT vagy ITT.

A saját felelősségre kitöltött és aláírt formanyomtatványt személyesen kell leadni az igazoló iratokkal együtt, minden hónap 10. és 20. között, szezonkezdetkor október 20. – november 20. között:

  • a tömbház lakások esetében a lakástulajdonosi társulásoknál;
  • a magánlakások esetében a polgármesteri hivatal szociális igazgatóságán, az 1-es számú irodában.

A gázzal és villannyal fűtők esetében a formanyomtatványt a gáz- és villanyszerződés címzettje nevében kell kitölteni (ez alól kivételt csak az albérletben lakók képeznek), és csatolni kell egy gáz- illetve villanyszámlát.

A hiányosan kitöltött kérésekre nem tudjuk jóváhagyni a fűtéstámogatást.

A kéréssel egy időben a következő igazoló iratokat is le kell tenni:

  • minden családtag személyazonossági igazolványának másolatát vagy a születési bizonyítvány másolatát;
  • bírósági végzést örökbe fogadott gyerek, gyerekelhelyezés vagy gyámkinevezés esetén;
  • bírósági végzés gyerekeltartásról;
  • lakástulajdont igazoló irat: a lakás adás-vételi szerződése, bérleti szerződés, telekkönyvi kivonat;
  • személygépkocsi törzskönyv másolata;
  • a jövedelmet igazoló akták: fizetésigazolás (tartalmaznia kell az ételjegyek értékét is, ha nem részesül ételjegyben, akkor azt); nyugdíjszelvény; munkanélküli segélyről szelvény, gyereknevelésről szelvény vagy a végzés másolata. Ezek hiányában a jövedelmet vagy annak hiányát igazoló irat szükségeltetik a pénzügyi igazgatóságról, vagy kézzel írott nyilatkozat az alkalmi jövedelmekről. Szükség esetén egyéb akta, vagy banki betétekről számlakivonat kell;
  • gázzal fűtők esetében egy gázszámla, villannyal fűtők esetében villanyszámla (a fogyasztó azonosítása érdekében).

FONTOS:

  • A kérés kitöltése előtt az utolsó oldalon levő táblázat ellenőrzése. Amennyiben a család használatában van az ott feltüntetett javak közül valamelyik, akkor is, ha az nincs a család nevén, de a család használja, az illető személy vagy család nem jogosult a fűtéspótlékra (kizáró jellegű javak listája).
  • A földterületek nagyságát és az állatok számát a megfelelő négyzetben kell feltüntetni. Ez utólag kerül kiértékelésre.
  • A jövedelemkategóriákat végigolvasni és a megvalósított jövedelmekkel kitölteni.

Az egyszer megítélt támogatás a fűtésszezon végéig érvényes, nem kell minden hónapban újra kérvényezni.

Abban az esetben, ha a jogosultsági állapot változik (nő vagy csökken az egy főre eső jövedelem, változik a család összetétele), ezt közölni kell a változástól számított 5 napon belül. A közlés az egyszerűsített típuskérés kitöltésével és leadásával történik a fent ismertetett módon.

Bővebb információért forduljon a polgármesteri hivatal szociális igazgatóságához (földszint 1-es iroda), tel. 0744-420918.

Frissítés dátuma:
2020.10.16.

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette