Helyi hivatalos közlöny

Amint azt korábban jeleztük, a csereháti ifjúsági lakások új szabály szerinti árszámítása elkészült. 

A tavaly novemberben megjelent törvény szövege azonban többféleképpen értelmezhető módon kalkulál a lakások amortizációjával. Az értékcsökkenés formájának az eladási árba történő beszámításával kapcsolatban még tavaly átiratot küldtünk az Országos Lakásügynökséghez (ANL) annak érdekében, hogy helyes eladási árakat közöljünk ki az ifjúsági lakások bérlőinek.
Múlt héten, illetve ma is telefonon egyeztettünk a bukaresti ügynökséggel. Kiderült: több más önkormányzattól is kaptak átiratot az amortizációs érték beszámításával kapcsolatban. Az ANL így egyeztetést kezdeményezett a felelős minisztériummal a törvényben szereplő számítási képlettel kapcsolatban.
Az lakások előadásáért felelős igazgatóval folytatott beszélgetésen elhangzott: az Országos Lakásügynökség saját honlapján a napokban fogja közölni a pontosítást.

Amint ez megtörténik, az ifjúsági lakások bérlői néhány napon belül postai úton fogják megkapni a bérelt ingatlanok vételárát tartalmazó értesítést, valamint a vásárláshoz szükséges dokumentumok listáját. 

Frissítés dátuma:
2022.01.11.

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette