Helyi hivatalos közlöny

Továbbra is az általános szabály szerint minden zárt nyilvános térben kötelező a szájat és az orrot egyaránt takaró védőmaszk viselése. Így az üzletekben, tömegközlekedési eszközökön, a munkahelyeken a zárt térben töltött időszak végéig mindenki számára kötelező ennek a szabálynak a betartása. A rendelkezés a vészhelyzet teljes időszakára érvényes.

Az üzemorvos, illetve az iskolaorvos jóváhagyásával a következő személyek mentesülhetnek a maszk viselése alól:

  • az irodájában egyedül tartózkodó személy, illetve az irodában tartózkodó összes alkalmazott, ha tartani tudják egymás között a legalább két méteres távolságot, ha a helyiséget rendszeresen, legalább kétóránként szellőztetik és rendszeresen fertőtlenítenek,
  • a szervezet oxigénellátását megnehezítő bántalmakban szenvedő személyek,
  • a nehéz fizikai munkát végző alkalmazottak és/vagy a szervezetet igénybe vevő körülmények (magas hőmérséklet, magas pártatartalom) között dolgozó alkalmazottak,
  • a tévébemondók és a meghívottaik, ha legkevesebb 3 méter távolság van közöttük,
  • a nyilvános beszédet tartó személyek, ha legalább három méterre tartózkodnak a hallgatóságtól,
  • a diákok és egyetemi hallgatók óra közben, ha betartják a megfelelő távolságot,
  • az ötévesnél kisebb gyermekek.

A maszk használata előtt a kezeket szappannal és vízzel meg kell mosni, vagy alkoholos fertőtlenítővel kell megtisztítani. A védőmaszkokat négyóránként, sérülés vagy átnedvesedés esetén pedig azonnal cserélni kell. Használat közben a maszkot nem szabad megfogni, illetve csak fertőtlenített kézzel szabad azt megtenni.

Az egyszerhasználatos maszkokat, ahogy a nevében is benne van, használat után el kell dobni. Az arcról való levétel szintén fertőtlenített vagy alaposan megmosott kézzel kell történjen. A textil maszkokat használat után 60–90 fokon kell kimosni, majd vasalóval fertőtleníteni a legmagasabb hőfokon.

Frissítés dátuma:
2020.05.20.

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette