Helyi hivatalos közlöny

Újra zenével és élettel telik meg az elkövetkező napokban városunk főtere, a Siculus fesztivál rendezkedik be hamarosan a Patkóba, hogy a szárnyaikat bontogató, fiatal zenei tehetségek bemutatkozhassanak.

Az augusztus 13–15. közti rendezvény részleteit ma délelőtt sajtótájékoztató formájában ismertették a szervezők, illetve a fesztivál létrejöttét támogató partnerek. Bartalis Izabella, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont igazgatója hangsúlyozta, hogy a szervezésben a fiatalos lendületet idén is az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács biztosította, ugyanakkor köszönetet mondott Hargita Megye Tanácsának és Székelyudvarhely Megyei Jogú Városnak, hiszen a partnerek és támogatók nélkül nem valósulhatna meg a megszokott színvonalon a fesztivál.

Pálfi Kinga, Székelyudvarhely alpolgármestere üdvözölte a szervezők munkáját, és örömét fejezte ki, hogy városunk emblematikus terén ismét erdélyi fiatal tehetségek mutatkoznak be. A nyertes zenekarok stúdiófelvételekhez nyernek anyagi támogatást, a közönségdíjas fellépők pedig hangszervásárlási utalványt nyerhetnek.

A Márton Áron térre a színpad és nézőtér mellett egy művészsátor is berendezkedik, ahol udvarhelyszéki fiatal művészek alkotásait tekinthetjük majd meg, de a gyerekekre is gondoltak különféle foglalkozásokkal – tudtuk meg a sajtótájékoztatón.
A három nap fellépői közt szerepel a 4S Street, A Csajod, a Terra Siculorum, a Metropol és a Transylvanium zenekarok, a programot vasárnap 21 órától Szabó Balázs Bandájának koncertje zárja. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a térre, ahol a járványügy szabályoknak megfelelően regisztrációs kapu is ki lesz alakítva.

Részletes program itt olvasható.

 

Frissítés dátuma:
2021.08.09.

Következő:
Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette