Cikk frissítve 2021/04/26
Startolj velünk Udvarhelyen! – fiatal kezdő vállalkozókat támogató program indul
Fiatal kezdő vállalkozókat támogató, úgynevezett de minimis támogatási programot indít Székelyudvarhely önkormányzata és a Harghita Business Center inkubátorház. Az országban egyedülálló gazdaságélénkítő, vállalkozóbarát projekt célja átvállalni a fiatal vállalkozóktól a cégindítással járó feladatokat, valamint megfelelő szakmai hátteret biztosítani az elinduláshoz.
A most induló projekt mecénása Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
A mai projektbemutató sajtótájékoztatón Szakács-Paál István, a HBC igazgatója elmondta: több éves múltja révén az általa vezetett intézmény nagyon jól ismeri a kezdő vállalkozókat, az indulással járó kihívásokat, így hatékonyan tudnak segíteni azoknak a fiataloknak, akik idén szeretnének vállalkozásba kezdeni.
A mai sajtóeseményen Albert Sándor városmenedzser elmondta: a program operatív lebonyolítását a HBC, a finanszírozását pedig a székelyudvarhelyi önkormányzat vállalta. Ez a program jól illeszkedik a városháza korábbi gazdaságélénkítő kezdeményezéseihez (felmérés a koronavírus-járvány udvarhelyi és udvarhelyszéki következményeiről, a Honlapom a holnapom program elindítása, a Mi itthon nyaralunk program stb.). A város büszkén rendeli hozzá a forrásokat ehhez az innovatív ötlethez, teljeskörűen térítve az ezzel járó költségeket – summázott a városmenedzser, aki megköszönte a HBC-nek az eddigi munkát és a proaktivitást, illetve a betársult helyi vállalkozásoknak is a támogatást.
Székelyudvarhelynek erős intézményvezetőkre van szüksége, akik az általuk vezetett intézmények stratégiájához rendelik innovatív projektjeiket. Várjuk más alintézményeink részéről is a jó ötleteket, amelyekhez a város a lehetőségekhez mérten hozzárendeli a szükséges forrásokat – hangsúlyozta Albert Sándor.
A Startolj velünk Udvarhelyen program, amellett hogy vállalja a cégek bejegyzésének minden költségét, több más területen is támogatja a jelentkezőket:
- segítséget nyújt a márkaépítésben tapasztalt szakemberek bevonásával,
- honlapot készít,
- portfólió készítését a termékekről, vagy reklámvideó készítésése,
- m,inden jelentkező saját, korszerű, .ro-s személyreszabott, reszponzív honlapot kap,
- 1 évig ingyenes tárgyaló- és konferenciaterem használat a HBC-nél,
- 1 évig ingyenes jogi és gazdasági szaktanácsadás,
- az inkubátorház hazai és nemzetközi mentorhálózatának használati lehetősége,
- a HBC által megszervezett Vállalkozói Iskola programban való részvétel,
- ingyenes részvételi lehetőség egy éven keresztül a Székelyudvarhely önkormányzata által szervezett eseményeken pl: havi vásár, Őszi Vásár, Karácsonyi Vásár,
- Google My Business oldal létrehozása, regisztráció a különböző online felületekem, illetve ingyene marketingtanácsadás az első évben.
A programhoz ugyanakkor több helyi vállalkozás is csatlakozott beszállva az elindulás segítésébe kikapcsolódási lehetőséggel, a megbeszélések helyszínének biztosításával, étkeztetéssel, sportolási lehetőségekkel.
A jelentkezők minden hónap első tíz napjában jelentkezhetnek a program weboldalán, Az első pályázati ciklust hamarabb, már a napokban megnyitják. Az öt napos elbírálási időszakot követően minden hónap 20-án megkötik a nyertesekkel a szerződéseket, és kezdődik a kivitelezés.
A program havonta maximum 10 vállalkozást fog támogatni, a jelentkezési felület minden hónap első 10 napjában lesz elérhető. A projekteket 2022. március 31-ig kell kivitelezni.
A programra olyan fiatalok jelentkezhetnek, akik nem idősebbek 36 évnél, és a pályázat benyújtásakor nem többségi tulajdonosai egy már bejegyzett vállalkozásnak. A programban csak akkor lehet részt venni, ha a pályázó Székelyudvarhelyre jegyzi be új vállalkozását.
Frissítés dátuma:
2021.04.26.