Helyi hivatalos közlöny

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megszervezik a Hargita Ralit. A járvány miatt módosult az országos versenynaptár. A lerövidített program miatt az idei kiadást a Brassó Ralival társulva szervezik meg.

A tegnapi versenyindító brassói sajtótájékoztatón a szervezők hangsúlyozták, hogy egyértelműen pozitívum a közös szervezés. Ferencz Csaba, a hargitai verseny főszervezője kérte fel a szomszédos megye szervezőit, akik baráti ralinak nevezték a hétvégén zajló eseményt.

A sajtótájékoztatón részt vett városunk polgármestere, Gálfi Árpád is. Beszédében kiemelte: „a hamarosan induló rally verseny szervezésében most éppen Székelyudvarhely és Brassó, illetve Hargita megye és Brassó megye fogott össze. Szeretném, ha a példás összefogást az életünk egyéb területeire is kiterjeszthetnénk, ugyanakkor azt is szeretném, ha a versenyzőket és a mai vendégeket nem csupán ilyen rangos versenyek alkalmával láthatnánk vendégül, hanem turistaként is többször ellátogatnának városunkba családjaikkal, barátaikkal.

Idén elmarad a megszokott székelyudvarhelyi szuperspeciális szakasz, helyette a legjobb brassói és udvarhelyi gyorsasági szakaszok kerültek be a programba. A versenyen hetven egység áll a startvonalhoz. A városunkban már többször is nyertes Simone Tempestini számít a legnagyobb esélyesnek a győzelemre.

A korábbi évekhez hasonlóan, a székelyudvarhelyi önkormányzat idén is támogatta a versenyt. Székelyudvarhely 30.000 lejjel járult hozzá a sportesemény megszervezéséhez.

A Hargita Gyöngye Tess Rali programja

Július 17-én, pénteken:

8–13 óra között Shakedown (Szászhermány)

14.30 Rajt 14.53 PS1 Brassópojána (10,9 km)

15.31 PS2 Hidegpatak 1 (14,3 km)

18.04 PS3 Barcarozsnyó (7,9 km)

18.27 PS4 Hidegpatak 2 (14,30 km)

Július 18-án, szombaton:

10.00 Rajt 10.53 PS5 Lövéte 1 (12,75 km)

11.41 PS6 Homoródkarácsonyfalva 1 (6,70 km)

12.04 PS7 Homoródszentmárton 1 (6,65 km)

14.22 PS8 Lövéte 2 (12,75 km)

15.10 PS9 Homoródkarácsonyfalva 2 (6,70 km)

15.33 PS10 Homoródszentmárton 2 (6,65 km)

17.51 PS11 Lövéte 3 (12,75 km)

20.30 Díjátadó ünnepség Székelyudvarhelyen, a Márton Áron téren.

Az esemény miatt pénteken reggel 6 órától szombat este 10 óráig lezárták a Kossuth Lajos utcát, valamint a II. Rákóczi Ferenc utca felső részét. Pénteken 15 órától szintén lezárják a polgármesteri hivatal előtti részét a Városháza térnek. Szombaton a díjátadó miatt 19 órától lezárják a Márton Áron teret is.

Frissítés dátuma:
2020.07.17.

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette