Helyi hivatalos közlöny

Az ötödik, a tervezést és a kivitelezést is magában foglaló kiírásra volt jelentkező, így végre elindul a csereháti csillagvizsgáló épületének a teljes felújítása, valamint a körülötte lévő területnek a rendezése.

A közbeszerzési eljárásra jelentkezett kivitelező, egy több vállalkozásból álló társulás, így elkezdődik a székelyudvarhelyi csillagvizsgáló és a körülötte lévő területen az Európai Unió által finanszírozott pályázat megvalósítása.

A július végén aláírt szerződés szerint a tervezésre három hónap, míg a kivitelezésre 15 hónap áll a társulás rendelkezésére.

Az ÁFÁ-val együtt 7.126.447,11 lejes szerződésből 141.000 lejt a tervezésre, míg a fennmaradó összeget a kivitelezésre kell fordítani.

A beruházás két részre oszlik, hiszen az épület modernizálása mellett a környező terület rendezését is meg lehet valósítani.

Az épület rendeltetése szerint egyfajta természettudományi oktatási központ lesz. Az épületben planetárium, természettudományi könyvtár, iskola másként tevékenységre lehetőséget biztosító felület, kilátó is lesz, a parkrészen pedig egy kisebb, védett fajokat bemutató botanikus kert kap helyet.

Frissítés dátuma:
2022.08.09.

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette