Helyi hivatalos közlöny

A megyei vészhelyzeti bizottság a koronavírussal fertőzött eseteszám elmúlt 14 napban történt drasztikus növekedése miatt holnap, október 18-án 23 órától számos korlátozást vezet be a készenléti állapot idejére.

Hargita megyében jelenleg Székelyudvarhely az egyike a három legfertőzöttebb településnek (Fenyéd és Csíkmadaras a másikkettő), amelyeken az ezer főre eső igazolt fertőzések száma meghaladja a 3-at.

A Hargita Megyei Prefektusi Hivatal tegnapi átirata településekre bontva közli, hogy hol milyen intézkedéseket vezetnek be.

Székelyudvarhelyen a következő szabályok betartása válik kötelezővé:

  • minden nyitott közterületen – az utcán is – kötelező lesz a maszkviselés az öt évesnél idősebb személyek számára,
  • a vallásos tevékenységek (szentmisék, istentiszteletek) megtartása bel- vagy kültéren is megengedett, de csak az érvényes egészségügyi szabályok betartásával, ugyanakkor zarándoklaton, búcsún csak helybéliek vehetnek részt,
  • tiltólistára kerültek a tíz főnél nagyobb csoportnak szervezett szabadtéri szabadidős- és sporttevékenységek (kivételt az egy háztartásban élők képeznek),
  • kül-, illetve beltéren egyaránt tilos lesz a következő időszakban esküvőket, keresztelőket, évfordulókat és más ünnepségeket tartani,
  • felnőttek képzése, workshopok szervezése megengedett, amennyiben maradéktalanul betartanak minden óvintézkedést, illetve beltéren legtöbb 25, kültéren pedig 50 fő vesz részt azokon,
  • nyilvános gyülekezésen, tüntetéseken legtöbb száz személy vehet részt az óvintézkedések betartása mellett: helyes maszkviselés, kézfertőtlenítés, távolságtartás stb.,
  • az utcán együtt legtöbb 6 személy sétálhat, ha azok nem családtagok,
  • felfüggesztik a bárok és a szórakozóhelyek tevékenységét,
  • bezárnak a zárt helyen működő játéktermek, játszóházak, úszómedencék,
  • az intézmények, üzletek esetében belépéskor minden személy esetében kötelező a hőmérséklet mérése és a kéz fertőtlenítése,
  • az érvénybenlévő járványügyi szabályok betartásával tovább működetnek a fogászati rendelők és más nem-covidos egészségügyi egységek, szerencsejátékkal, személyi gondozással és szállásadással foglalkozók, a közös irodák,
  • a szabályok betartása mellett nyitva tarthatnak a fitnesztermeknek, gyógyfürdők, kültéri úszómedencék,
  • 14 napra bezárják azokat a bentlakásokat, amelyekben hét nap alatt három esetet igazolnak, azoknak a gyerekeknek, akiknek nincs lehetőségük hazamenni vagy máshol megszállni, az iskolának biztosítania kell az elszállásolásukat és étkeztetésüket a karantén követelményeinek megfelelően,
  • a köz- és a magánszféra esetében a szabályozás kéri az otthonról dolgozás bevezetését, vagy amennyiben ez nem lehetséges, akkor az alkalmazottakat legalább két csoportra kell osztani úgy, hogy egy óra eltéréssel érkezzenek a munkahelyre, és ugyanígy menjenek haza,
  • a szabályok betartásával, nézők nélkül megtarthatók a sportversenyek és az edzések,
  • profi vagy igazolt sportolók benti medencékben is edzhetnek, a beltéri edzések esetében a távolságtartás kötelező (legkevesebb 7 négyzetméter kell jusson egy fő számára).

November 1-jén 23 óráig a következő szabályokat is be kell tartani:

  • tilos minden előadás, koncert, mozivetítés és más kulturális rendezvény tartása,
  • bezárják a vendéglőket, kávézókat,
  • tilos a szerencsejáték termek működtetése.

Fontos hangsúlyozni, hogy a szigorítások mértéke egyenesen arányos a fertőzések számával: minél több igazolt fertőzött van egy településen, annál több és szigorúbb szabályt kell betartanunk. Éppen ezért minden székelyudvarhelyi lakos egyéni felelőssége az, hogy a fenti szabályok mihamarabb oldódjanak.

Tartsuk be a helyes maszkviselés, a távolságtartás szabályait, kerüljük a zsúfolt helyeket! Ha tüneteket észlelünk magunkon, konzultáljunk családorvosunkkal, ne menjünk közösségbe! Ha igazoltan fertőzött személlyel találkoztunk, 14 napra vonuljunk otthoni elszigetelésbe! Tünetek észlelése esetén hívjuk háziorvosunkat! Csak így fékezhetjük a vírus terjedését!

Frissítés dátuma:
2020.10.21.

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette