Ma délelőtt Gálfi Árpád polgármester, a városháza műszaki osztályának munkatársai, a helyi rendőrség képviselői, a Delgaz Grid több szakembere, a Harvíz, valamint a gázhálózaton elvégzendő munkálatokat kivitelező cégek képviselői közösen ütemezték be a következő időszak munkálatait.

A múlt héten üzembe helyezett új hálózat után hétfőn a József Attila, Sarkantyú, Kút utcák, illetve a Csizmadia udvar háztartásai is csatlakoztak az új rendszerhez. Így a polgármester nyomatékosan kérte az érintett utcákban az útburkolat mihamarabbi minőségi visszaállítását.Elhangzott, hogy csakis megfelelő, szakszerűen visszaaszfaltozott felületeket vesz át a polgármesteri hivatal.

A gázvállalat tájékoztatása szerint ma befejezik a vezetékcserét a Sas, Mező és Szombatfalvi utcákban, így elkezdik a nyomáspróbát. Amennyiben mindent rendben találnak, hétfőn kezdődhet ezen a városrészen is az útburkolat előkészítése aszfaltozásra. A Lejtő és a Templom utcákban már csak az aszfaltozás van hátra.

A kivitelező cég kérésére jövő héten a Rózsa utca és a Kőkereszt tér közötti szakaszon le kell majd zárni a Szentimre utcát. Az intézkedés pontos időpontjáról időben tájékoztatjuk majd a városlakókat. Annak érdekében, hogy a lezárás minél kevésbé akadályozza a város gépjárműforgalmát, a lezárás idejére várhatóan a jelenlegihez képest fordított irányban egyirányú lesz az Iskola utca (a Rózsa utcától a Márton Áron tér felé). A kivitelező a lezárás kezdetéig kötelező módon vissza kell aszfaltozza a József Attila utcát, ahol a kockaköves részt is ki kell javítsa, hogy a Tábor-negyed, illetve a Csalóka városrész is könnyedén megközelíthető maradjon. A lezárás idején a helyi rendőrség a helyszínen is segíti majd az autós forgalmat.

Frissítés dátuma:
2019.07.09

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette