Helyi hivatalos közlöny

Az Országos Helyreállítási Alapból (PNRR) írta ki az Egészségügyi Minisztérium a nozokomiális fertőzések megelőzésére szánt pályázati lehetőséget. A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal erre a kiírásra is pályázott.

A tavaly ősszel leadott pályázat első körben nem nyert, ezért a polgármesteri hivatal és a Székelyudvarhelyi Városi Kórház élt a fellebbezés lehetőségével. A múlt héten kiközölt végleges eredményeket tartalmazó minisztériumi átiratban a székelyudvarhelyi pályázat is a nyertesek között szerepel.

A mai sajtótájékoztatón Gálfi Árpád polgármester, Nagy Gyula, a Székelyudvarhelyi Városi Kórház főigazgatója, Dr. Szöllösi Attila, a kórház orvosigazgatója és Kovács Attila, a polgármesteri hivatal fejlesztési és beruházási igazgatóságának vezetője ismertette a pályázat részleteit.

A most megnyert pályázat esetében nincs önrész, a fejlesztés teljes mértékben az elnyert támogatásból fog megvalósulni. Amint a polgármester hangsúlyozta, a belső fertőzések megelőzését szolgáló eszközök beszerzése, a beszerelés és a pályázat elszámolása a hivatali csapat feladata lesz.

Nagy Gyula, a kórház menedzsere elmondta: nagyon fontos az általa vezetett intézmény számára a minden modernizálási lépés, így ez a nyertes pályázat is. A noyokomiális fertőzések megelőzését célzó nyertes pályázat mellett hamarosan közbeszerzési fázisba ér a korábban bejelentett fejlesztés, amely a járóbeteg-rendelők felújítását, illetve korszerű orvosi eszközök és gépek vásárlását teszi lehetőve. A főigazgató hangsúlyozta, hogy itt nem áll le az intézmény: keresik az újabb pályázási lehetőségeket, ezt azonban némiképp nehezíti, hogy a hónap közepén a kormány alkalmazási stoppot léptetett életbe, így napolni kell a kórház saját fejlesztési osztályának kialakítását.

A járóbeteg-rendelők esetében 27, míg a nozokomiális fertőzések elkerülését célzó pályázat esetében 37 új, korszerű eszköz vásárlása tud megvalósulni. Előbbi esetében március 1-jén írta alá a polgármester a finanszírozási szerződést, a mostani pályázat esetében ez a közeljövőben fog megtörténni.

Kovács Attila, a polgármesteri hivatal fejlesztési és beruházási igazgatóságának vezetője hangsúlyozta, hogy mindkét pályázat esetében szűkös a határidő, ezért bízik benne, hogy a közbeszerzéseken az első kiírásra sikerül érvényes ajánlatokat kapni.

Orvosi részről Dr. Szöllösi Attila, a Székelyudvarhelyi Városi Kórház orvosigazgatója ismertette a pályázatok révén beszerezhető modern eszközök szerepét és fontosságát. A járóbeteg-rendelők esetében összesen 18 szakambulancia fog új eszközöket – ultrahang készülékek, EKG-k, digitális mammográf, audiométerek, spirométerek, kauterek, műtőlámpák, vizsgálóasztalok, vizsgálóágyak.

Fontos lépés a kórház számára, hogy a sterilizáló egység korszerűsítése is megvalósul, ezzel párhuzamosan pedig új helyre is költözik ez az egység. „Minden eszköznek, ami ebbe a pályázatba bekerült, az a célja, hogy csökkentse az esélyét egy esetleges belső fertőzésnek, a különböző műtétek minél sterilebben és biztonságosabban történjenek” – foglalta össze az orvosigazgató. Ebből a pályázatból végre plazmasterilizáló készüléke is lesz a kórháznak.

A polgármesteri hivatal és a kórház további két pályázata vár elbírálásra.

A megnyert pályázatok kivitelezési határideje 2024 novembere.

Frissítés dátuma:
2023.05.23.

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette