Cikk frissítve 2021/08/11
Ünnepre készülünk
Meghitt és minőségi zenei élményt nyújtó Szent István-napi ünnepségre készülünk. A magyar államalapítás és első keresztény királyunk tiszteletére idén is megszerveztük az augusztus 20-ai ünnepséget, amelyre szeretettel várunk minden érdeklődőt.
Az esemény 18 órakor kezdődik a Márton Áron téren, ahol:
- ünnepi beszédet mond Gálfi Árpád polgármester;
- udvarhelyszéki népdalokkal közreműködik a Nyitnikék énekegyüttes, valamint az Udvarhelyi Népzeneműhely. Felkészítők: Kászoniné Fejős Gabriella, illetve Kisfaludi Attila;
- a történelmi egyházak részéről imát mond és áldást kér Ft. Kádár Miklós római katolikus, Nt. Soós Tímea Zsuzsánna református, valamint Nt. Simó Sándor unitárius lelkész;
- Kökény Tamás, Virtuóz-győztes nagybőgőn játszik a quartettel.
Ezt követően 20.30-tól Haáz Sándor vezényletével a szentegyházi Gyermekfilharmónia ünnepi műsorát hallgathatjuk meg, a programot pedig a 21.30-tól kezdődő tűzijáték zárja.
Köszönjük a pékségeknek, hogy az ünnepségre ismételten kenyereket ajánlottak fel, amelyekből csak jelképesen – nemzeti szalaggal átkötve – csak néhányat helyezünk el a város asztalán, a közel száz kenyeret szociális vonalon juttatjuk el a nagycsaládok, karitatív tevékenységet végző szervezetek, illetve rászorulók részére. Köszönet illeti a Harmopan, a Rip Rop, a Dobói, a Gál Balázs, a Vidéki és a Bocskor pékségeket a felajánlott kenyerekért!
Várunk szeretettel mindenkit az ünnepségre!
Frissítés dátuma:
2021.08.11.