Helyi hivatalos közlöny

Az európai autómentes nap alkalmából (szeptember 22.) tartottak kedd reggel sajtótájékoztatót a városháza munkatársai, valamint a VONALON elnevezésű infrastrukturális beruházás kommunikációs felelősei, a Jézus szíve kápolna szomszédságában elhelyezett reklám-pannónál.

Székelyudvarhely úthálózatának 14,3 kilométeres szakasza 2023-ra megújul, biciklisávval, biztonságos járdával, zöldövezettel, illetve új útburkolati felülettel. A projekt során a tömegközlekedés is megújul és sokkal zöldebb irányt vesz, ugyanis a következő időszakban 8 darab elektromos autóbusz beszerzése fogja támogatni az elképzelt célokat. Két, ugyanazt a célt szolgáló nyertes pályázata van a városnak: az első 2,1 km hosszú, a II. Rákóczi Ferenc utcát, míg a másik 14,2 km a város további 15 utcájának teljes felújítását támogatja.

A II. Rákóczi Ferenc utcai pályázat részletei

A VONALON elnevezésű társadalmi és környezetvédelmi program keretében – ahogy a neve is utal rá – egyrészt a vonalas infrastruktúra (víz-, gáz-, szennyvíz, villanyvezeték cseréje) megújításával kapcsolatos tájékoztatás, másrészt a városlakók és az idelátogatók számára az alternatív közlekedési formák előnyben részesítésére való szorgalmazás a cél. A projekt egyik fő célja az üvegházhatású gázok visszaszorítása, ezt viszont csakis közösen tudjuk megvalósítani. Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala igyekszik a feltételeket megteremteni, a többi a városi közösségen múlik. Megújuló vonalas infrastruktúrára épített alternatív közlekedési feltételekkel és eszközökkel akarjuk ösztönözni a közlekedési szokások változását.

Jakab Attila városmenedszer a mai eseményen elmondta: Székelyudvarhely mobilitási terve tartalmazza azokat a lépéseket, amelyeket a város meg kell lépjen ahhoz, hogy a nehézkes közlekedésen hatékonyan változtatni tudjunk. Rohamosan növekedett az elmúlt években a gépjárművek száma, amely mára már elérte a 20150 darab autót. Mentalitás váltásra van szükség, hogy a városban növekedjen a gyalogos és a kerékpáros forgalom.

Szabó Sámuel a beruházási és fejlesztési igazgatóság vezetője hozzátette: az európai autómentes nappal egybeesik a város két, összesen 15 millió eurós pályázatának tervezési és kivitelezési munkálatainak a kiírása közbeszerzésre. A város 16 utcája mintegy 14,5 kilométeren teljesen megújul. A kivitelezés 2023 decemberéig kell megtörténjen. A nyolc elektromos busszal teljesen megújul a város tömegközlekedése is.

Kiemelt fontossággal bír az udvarhelyszéki településekre is kiterjeszteni a tömegközlekedést, hiszen ez egy újabb lépés lesz a város forgalmának könnyítésére. Ezzel kapcsolatban már elindult az egyeztetés a Székelyudvarhely szomszédságában található települések vezetőivel.

Kállai Emánuel, a projekt egyik kommunikációs felelőse szerint „a projekt sikere nem csak az infrastruktúra kiépítésén múlik, ennél fontosabb a használata”. A pályázat Facebook-oldala, amely Vonalon • Bemozdítjuk a várost  néven indult, illetve hamarosan induló Instagram oldal is motiválni és bátorítani szeretné az udvarhelyi lakosokat a bicikli és roller használatára. A közösségi média felületeinken biztonságos közlekedésre tanítjuk majd a becsatlakozókat. A projekttel kapcsolatos híreket, technológiai fejlesztéseket közérdekű tartalmakat fogunk megosztani.

A népszerűsítő kampány másik felelőse, Fancsali Barna azzal egészítette ki kollégáját, hogy a mai nappal induló mini-kampány nem egy boszorkány-üldözés az autósok ellen, inkább az alternatív közlekedési módszereket választók mellett szóló mentalitásformálás a céljuk. „Bár technikailag két projektről beszélünk, kommunikációs szempontból egyként kezeljük, mivel a cél közös” – tudtuk meg a szakembertől, így tudnak illeszkedni a városmárkázási folyamatba.

A több, mint három éves, ciklikus, népszerűsítő kampányok során teljeskörű tájékoztatást fognak nyújtani a hagyományos és alternatív kommunikációs platformok segítségével, ez évente 2-3 nagyobb reklámkampányt jelent, amit felfűznek az állandó online kommunikációra. Megtudhattuk, hogy a mai naptól még két ilyen óriásmolinó lesz kifüggesztve a város szejkei és csíkszeredai bejáratainál, amik az adott útszakaszok hosszát jelző feliratban különböznek.

Jelenleg 5 darab kis, szürke ikon, amolyan piktogram jelzi, hogy milyen munkálatokra számíthatunk (gáz-, víz-, villany-, szennyvízvezeték és útburkolatcsere), amelyeket időközben kipipálnak, ezzel is felhívva a figyelmet az adott munkálat befejezésére.

Simon Szilárd, a Szekler Teker civil szervezet képviselője elmondta: rendkívül fontos a szemléletformálás. A város jó úton indult el a kerékpáros közlekedés népszerűsítés és feltételeinek megteremtése szempontjából. Egyébként a nyertes pályázat dokumentációjának összeállításában is komoly szerepet vállalt a kerékpáros egyesület.

A projekt felelősei arra ösztönzik a városlakókat, hogy közösségként legyenek részesei a szemléletmódváltásnak és az induló beruházás során zajló útkarbantartási munkálatokhoz további türelmüket kérik.

A károsanyagoktól és forgalmi dugóktól mentesebb város a közösség gondolkodásával kezdődik!

Frissítés dátuma:
2020.09.22.

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette