Bővülhet a város gázhálózata, idén is lesz meleg ebéd program
Még az ülés elején, a naprendi pontok tárgyalása előtt kért szót Berde Zoltán ülésvezetőtől Székelyudvarhely polgármestere.
Szakács-Paál István emlékeztette az érdekelteket, hogy ma délután négy órától rendhagyó ügyfélfogadást tart az önkormányzati testület és a városháza adóosztálya. Az eseményen minden érdeklődőnek lehetősége lesz kérdezni, pontosan megérteni azt, hogy az új adókkal kapcsolatban milyen mozgástere van az önkormányzatnak. Kiemelte továbbá, hogy a város a múlt héten két újabb pályázatot nyújtott be támogatásra. A csereháti Mária tér és a Nagy-Küküllő partjának rendezését célzó projektek már az elbírálási fázisban vannak. Emellett pedig jó hír, hogy van a városnak egy nyertes pályázata is, amelyről a későbbiekben sajtótájékoztatón fog beszámolni a városvezető.
A főjegyző ismertette az Élthes Előd Etele képviselő lemondását követő procedúrát. Várhatóan februárban a soros havi ülésen fogja letenni az esküt a Székelyudvarhelyért Párt új tanácsosa.
Több korábbi ülés jegyzőkönyvének elfogadását követően egy Tábor utca 3B. szám alatt található lakás kiosztását szavazta meg a testület. A Cekend 4. szám alatti tömbházban a mai ülést követően három lakásba költözhetnek be új lakók. Elfogadták továbbá az állami lakásalapba tartozó lakások elbírálási kritériumait és a kiutalás szabályzatát. Szintén támogatta a testület a Nicolae Bălcescu utca 54. szám alatti bérbe adható szociális lakások elbírálási kritériumait és a kiutalás szabályzatát. Ugyanezt a lépést hagyták jóvá a tanácsosok a Tábor 3A és 3B szám alatt található lakások esetében is. Dávid Endre alpolgármester a napirendi pontok elfogadását követően kiemelte, hogy sajnos számos konfliktust, nehéz helyzetet eredményez az, hogy több lakó nem az együttlakás szabályai szerint él a szociális lakásokban, illetve tartozásokat halmoznak fel. Ilyen esetekben kilakoltatásra számíthatnak az érintett bérlők.
A II. Rákóczi Ferenc utca környékén 246 méterre szavazott meg közterületre való rájárást a villamosenergia vállalat számára a testület. A Bethlen Gábor utca, Kalonda bejárat, Remete bejárat, Kárpátok sétánya, Téglavetők bejárat, Kisköved utca, Gyepes bejárat, Virágok sétánya, Cekend bejárat és Ifjúság bejárat esetében a gázvállalat számára szavazták meg a rájárást a közterületre alacsony nyomású vezeték elhelyezése érdekében. Hasonlóan döntött a testület a Széldomb és a Fülemüle utcák esetében is. A Marin Preda iskola szendviccsel, a Tompa László iskola meleg ebéddel kíván részt venni a kormány meleg ebéd programjában. A testület ma mindkét iskola esetében jóváhagyta a választott élelmiszerformát. A városháza azon dolgozik, hogy a tanulók minél hamarabb meg is kaphassák az ebédeket.
Kiegészítésként a köztisztasági szolgáltatás új díjszabásait fogadta el a testület. A szolgáltató az áfa növekedése, valamint a remetei lerakó árainak változása miatt volt kénytelen módosítani a korább árszabást. Így a magánszemélyek áfával együtt 27,75 lej helyett 30,45 lejt, a jogi személyek a vegyes hulladék elszállításáért 210 lej helyett 298 lejt, míg a szelektív hulladékért 141 lej helyett 262 lejt kell fizessenek. Az ülésen jelen voltak a szolgáltató képviselői is, akik elmondták, hogy a remetei hulladéklerakó elindulásával várhatóan csökkenni fognak az árak. Az ülés végén a Zöld liget lakópark felé vezető út rendbetételéről is szó esett. Szakács-Paál István polgármester ezzel kapcsolatban megjegyezte: a megvalósíthatósági tanulmány elkészült, a műszaki terv és a kivitelezéshez szükséges forrás megtalálása a következő lépés. Az biztos, hogy erre a beruházásra a városnak nem lesz saját költségvetésből forrása. A karbantartással kapcsolatban Dávid Endre alpolgármester elmondta, hogy ezen a héten is volt javítása, a műszaki igazgatóság igyekszik a lehetőségek szerint kezelni a helyzetet.