Helyi hivatalos közlöny

"Színházban a város – Mike Leigh: Abigail bulija" adatai:

Dátum

2019. február 05. 19:00 – 2019. február 05. 20:10

Helyszín

Művelődési Ház

Facebook esemény

A Figura Stúdió Színház, a Csíki Játékszín és a Tomcsa Sándor Színház koprodukciója: Mike Leigh: Abigail bulija – játék egy részben. Fordította: Hamvai Kornél.

Az előadás szereplői ugyanabban az utcában laknak, ezért is szeretnék jobban megismerni egymást. Egyikük lánya, Abigail, házibulit tart a szomszédban; közben meg a felnőttek is szeretnék jól érezni magukat: ők is lazítanának, szórakoznának, elengednék magukat. Erre tesznek kísérletet, de valami mindig elrontja a hangulatot.
Úgy éreztem magam, mint egy Rolling Stones-koncerten – mondta Mike Leigh az Abigail bulija 1977-es színházi bemutatója után. A BBC még abban az évben felvette az előadást, majd két évvel később újra leadta tizenhatmilliós nézettséggel. A közönség őrjöngött érte: Abigail bulijáról sört neveztek el; és a mai napig tartanak Abigail bulija nevű összejöveteleket.

Az előadás időtartama: 1 óra 10 perc
Helyszín: színpadi stúdió

Jegyek személyesen válthatók a jegypénztárban hétfőtől péntekig 11-14 és 15-17 óra között (vagy telefonon foglalhatók ugyanezekben az időpontokban), ill. a helyszínen egy órával előadáskezdés előtt.
Tel/fax: +40 266 – 21 21 31
Mobil: +40 743 – 21 21 31

Szereposztás
BEVERLY: BARTHA BORÓKA
LAURENCE: KOZMA ATTILA
ANGIE: SZILÁGYI MÍRA
TONY: VASS CSABA
SUZY: MÁTHÉ ANNAMÁRIA

Díszlettervező: Szűcs-Olcsváry Gellért
Jelmeztervező: Török Réka
Dramaturg: Deák Katalin
RENDEZŐ: BARABÁS ÁRPÁD

!! Az előadás 14 éven felülieknek ajánlott.

Frissítés dátuma:
2019.01.28.

#Kulturális

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette