Helyi hivatalos közlöny

Az elmúlt években több olyan ingatlant vásárolt meg a város, amelyek kulcsfontosságú szerepet játszanak többek között Székelyudvarhely forgalmának átszervezésében, könnyítésében. Az első lépést követően sor került az említett területeken lévő épületek bontására is, így felszabadítva a területeket a fejlesztések számára.

Az úgynevezett Fások-útkereszteződésnél 2017-ben megvásárolt ingatlant mellé további két ingatlant kellett megvásárolni, hogy megfelelő hely szabaduljon fel a Lakatosok utca szakszerű becsatlakoztatására. Így tudna létrejönni egy hamgyomásnyos útkereszteződés, amelynek forgalmát egyszerűbben lehetne szabályozni. Ugyanakkor egy nagy lépéssel közelebb kerülne a csomópont körforgalommá alakítása is. Ennek azonban több műszaki akadálya is van, amelyek megoldása mind műszaki, mind pénzügyi szempontból összetett: a jelenlegi terület nem elegendő a kialakításhoz, ugyanakkor a híd jelenlegi állapota sem bírná meg ezt a megoldást, de a magasfeszültségű oszlop elköltöztetése is mindkét szempontból kihívást jelent, nem beszélve ennek az időbeli vonatkozásiról.

A jelenlegű technikai terv szerint még az idén elkezdődik az útkereszteződés átépítése.

A másik, szintén a város teherforgalmát bonyolító útszakasz csomópontjánál, az úgynevezett Fernengel-kereszteződésnél, szintén megtörtént a megvásárolt területen lévő épület elbontása, ezt követően pedig elkezdődött a tervezés. A látványtervek már elkészültek, következik a műszaki tervezés. Ennél a csomópontnál nincs lehetőség a teherforgalmat kielégítő méretű körforgalom kialakítására – erről sosem volt szó –, ezért áthiladó megoldást javasoltak a mérnökök: úgynevezett rávezetéses kereszteződés kialakítása jelenthet megoldást.

Ezekkel a beruházásokkal párhuzamosan tovább zajlik a Szejkét a fenyédi kijárattal összekötő teherforgalmi út – amelynek ügyét a polgármester többször is beterjesztette a szakminisztériumnak – megvalósíthatósági tanulmányának frissítése, és a kivitelezéshez szükséges források megtalálása.

 

Frissítés dátuma:
2020.02.06.

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette