Helyi hivatalos közlöny

Székelyudvarhely polgármestere 2020. december 17-re hívta össze a város önkormányzati testületét az év utolsó soros ülését megtartandó. A járványügyi szabályok betartásával a városháza Szent István termében zajló ülésen minden képviselő megjelent.

A napirend kiegészült a különfélékkel, s miután a testület megszavazta az így 26 pontból álló napirendet, elkezdődhetett az ülés.

Több fontos döntést hozott meg a képviselőtestület. Miután elfogadták a 2020-as költségvetés kiigazításáról szóló tervezetet, következett a helyi adók és illetékek jövő évre vonatkozó értékének meghatározása. Előbbinél az ÁFA-visszaosztásból kapott 700.000 lejt kellett belefoglalni a költségvetésébe, amelyet a szociális gondozók fizetéseire, illetve a különböző illetékekre költhet Székelyudvarhely. A Város Kórház 903.000 lejt kapott, amelyet védőfelszerelés vásárlására, a laboratóriumi költségek és a Közegészségügy tesztelési programjának fedezésére fordítanak.

Az adók és illetékek jövő évi megállapításáról szóló határozattervezetet az adóosztály vezetője, Czika Edit mutatta be. A javaslat szerint minden területen csak a kötelező 3,8%-os inflációs rátával kívánta növelni a városháza az adókat. Több módosító javaslat is elhangzott: a többségi frakció jelentős növelést, míg az ellenzéki képviselők a infláció mértékével megegyező növelést javasolták. Szavazáskor az önkormányzati testület 12 szavazattal a Szabad Emberek Pártjának javaslatát fogadta el, amely szerint így jogi személyek által fizetendő ingatlanadókulcs 0,9-ről 1,1 százalékra nőtt, a természetes személyek esetében pedig 0,1-ről 0,12-re. Emelkedni fog jövőtől a gépjárműadó is, valamint a mezőgazdasági területek után fizetendő adó is. Így a javasolt helyett 17.344.000 lejes alap jönne létre, amely 2.959.000 lejjel több a tervezettnél.Csökkenteni fogják ugyanakkor az önkormányzati költségeket is.

50 százalék helyett 75 százalékos adókedvezményben részesülnek jövőtől azok az ingatlantulajdonosok, akiknek az országos átlagbérnél kevesebb jövedelmük van, emellett pedig több más adókedvezményt is igénybe lehet majd venni.

Január elsejétől emelkedni fog a parkolási bérletek ára is: a 6 hónapos (természetes személyek esetében 340 lej helyett 680 lejt, jogi személyek esetében 520 lej helyett 1040 lejt), a 9 hónapos (természetes személyek esetében 440 lej helyett 880 lejt, jogi személyek esetében 700 lej helyett 1400 lejt) és az egy évre (természetes személyek esetében 500 lej helyett 1000 lejt, jogi személyek esetében 800 lej helyett 1600 lejt) szóló bérletekért kétszeres árat kell majd fizetni a városközpontban történő parkolásért. Az eddigi 2 lejes parkolójegy 3 lejre fog emelkedni, a mobilapplikáción keresztül vásárolható jegy ára  nem fog változni, továbbra is 50 eurócent marad.

Bekerült továbbá módosításként a családi strandbelépő is, amellyel 40 lejt befizetve két felnőtt és 2–5 gyerek mehet pancsolni.

Jóváhagyták továbbá a a Hargita Megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Társulás számára befizetendő tagsági díjat, a közmunka-köteles személyek éves tervét, a szociális lakások igénylőinek kéréseit elbíráló, valamint az üres szociális lakások kiosztásáért felelős bizottság létrehozását, képviselőket neveztek ki a Székelyudvarhelyi Városi Kórház és a Városi Sportklub vezetőtanácsába.

20.000 lejjel támogatja a város a jövőévi, az Európai Asztalitenisz Szövetség égisze alatt tartandó bajnokságot. Jóváhagyták a cseplesztetői terület vásárlási eljárásának elindítását, ahol a szakminisztérium által is jóváhagyott, teljesen szennyezésmentes víztározó épülne. Különböző bérleti és koncessziós díjak inflációs rátával történő növelését is megszavazták.

A VSK ügykezelésébe került a tegnapi támogató szavazatoknak köszönhetően a városi sportpálya, a sportszálló, a kondipark és a skatepark.

Elfogadta a testület a város 13. EU-s pályázatának, a Tompa László Általános Iskola felújítására és bővítésére, valamint a minifoci-pálya és a sétatéri játszótér pályázatát, annak technikai és gazdasági mutatóit. A pályázat értéke 11.720.000 lej, a város önrésze 359.000 lej.

Több bírósági ügy megoldására jóváhagyta a testület az ügyvédfogadást, illetve megszavazták az Urbana Rt. hitelszerződésének meghosszabbítását, de csak 6 hónapra azzal az indokkal, hogy alaposan górcső alá vehesse a testület a cég működését.

Frissítés dátuma:
2020.12.18.

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette