Helyi hivatalos közlöny

2022 májusában jár le az a program, amely lehetőséget kínál a munkát vállalni szándékozó fogyatékkal élők számára különféle segédeszközök vásárlására.

Azok a személyek, akik teljesítik a kiírás feltételeit a Hargita Megyei Munkaerő Elhelyező Ügynökségnél kell jelentkezzenek, a Testvériség sugárút 2. szám alatt, vagy hívhatják a 0266-313423-as, illetve a 0735-539745-ös telefonszámok valamelyikét.

A székelyudvarhelyi kirendeltségnél is lehet érdeklődni a Tompa László utca 59/B szám alatt, vagy a 0266-217820-as telefonszámon, vagy hívhatják a program országos telefonszolgálatát hétköznap 12 és 14 óra között a 0751-015063-as telefonszámon.

A programban való részvétel feltételei:

  • munkakeresőként jelentkezni kell a Hargita Megyei Munkaerő Elhelyező Ügynökségnél, illetve részt kell venni legalább két tájékoztató eseményen,
  • második lépésként a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságnál kell jelentkezni a fogyatékossági besorolást igazoló dokumentumokkal, valamint egy szakorvos által kiállított dokumentummal, amelyben szerepel a javasolt eszköz típusa.

További információk a két megyei ügynökségnél igényelhetők.

Frissítés dátuma:
2021.03.30.

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette