Cikk frissítve 2019/10/24
Holnap kezdődik a Digitális Kaláka
Tizenöt, Csíkszeredából, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről és Székelyudvarhelyről érkező csapat, összesen 60 IT-szuperhős méri össze tudását a hétvégén sorra kerülő második udvarhelyi Digitális Kaláka hackathonon. A versenyen az egyetemisták is szép számban képviseltetik magukat, de itt lesz a tavalyi címvédő, sőt a második és harmadik helyezettekből összeállt csapat is. A versenyen ugyanakkor az időt is „meghackelik” a szervezők, hiszen 48 helyett 49 órát dolgozhatnak majd a fejlesztők.
A hackathon pénteken 11 órakor kezdődik, a megnyitóra a Harghita Business Center vállalkozói inkubátorházban kerül sor, majd a csapatok elfoglalják munkapontjukat a szomszédos Rákóczi Center rendezvénytermében. A verseny 13 órakor indul, az érdeklődő közönség pedig szombaton 12 órától, a „Programozósimogató” elnevezésű programpont során pillanthat bele a nem mindennapi munkafolyamatba, és kérdezősködhet is a résztvevőktől akár a versenyt, akár általában véve a szakmát illetően.
A csapatok között több olyan is van, amelynek tagjai egyetemisták, ők a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen, a Kolozsvári Műszaki Egyetemen és a Sapientia EMTE-n tanulnak, ezenkívül számos csapat állt össze IT-cégeknél dolgozó szakemberekből. A szervezők – a U-Hub Udvarhelyszéki IT&C Közösség, a Harghita Business Center és Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala – több erdélyi városban is sikeresen szólították meg az IT cégeket, illetve a fiatal szakembereket, ugyanis a székelyudvarhelyi résztvevőkön kívül csapatok érkeznek Kolozsvárról, Marosvásárhelyről és Csíkszeredából is.
A hackathon résztvevőit túlzás nélkül nevezhetjük IT-szuperhősöknek, hiszen több mint két napon át fognak kisebb-nagyobb, de inkább kisebb pihenőkkel dolgozni olyan projekteken, amelyek a helyi közösség érdekeit szolgálják. Azért több mint két napon át, mert – a véletlen műve vagy sem, de – éppen a Digitális Kaláka hétvégéjén, vasárnapra virradó éjszaka állunk át a téli időszámításra, így a csapatok nyernek egy órát, azaz a hagyományosra tervezett 48 helyett 49 órát maradhatnak talpon.
A csapatok izgalmas versenyre készülhetnek, vannak, akik már rutinos hackathonozók, de olyanok is, akik először vesznek részt ilyen vetélkedőn. Ugyanakkor nemcsak a tavalyi nyertes lesz jelen, hanem a 2018-as Digitális Kaláka második és harmadik helyezettjeiből összeállt csapat is – vasárnap kiderül, hogy sikerül-e nekik a címvédés. Az informatikusok tizenegy, civil szervezetek, intézmények, kezdeményező csoportok és magánszemélyek részéről beérkezett projektötlet közül választhattak, a témaelosztás pedig meglehetősen kiegyensúlyozott. A csapatok többek között önkéntességgel, természetjárással, sporttal, helyi termékekkel, környezetvédelemmel, közérdekű szolgáltatásokkal és közösségi projektekkel kapcsolatos prototípusokon fognak dolgozni az általuk választott módszerek és technológiák felhasználásával. Dolgozni pedig megéri, hiszen az első három helyezett értékes nyereményekben részesül: az első díj egy Xbox One játékkonzol, a második helyezett csapat egy drónt kap, míg a harmadik díj egy GoPro kamera lesz.
A prototípusokat szakmai zsűri értékeli és osztályozza. A zsűri tagja Balázsi-Pál Ágnes, a kolozsvári székhelyű PONT Csoport ügyvezető igazgatója, Bodó Zalán, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) docense, mesterségesintelligencia-kutató és Kolumbán Sándor, a BBTE adjunktusa, illetve a székelyudvarhelyi Exliteron IT start-up alapítója és vezetője. A második hackathon versenyszakasza vasárnap 13 órakor zárul, a projektbemutatókra, az értékelésre és a díjkiosztóra pedig 15 órától kerül sor szintén a Harghita Business Centerben. A szervezők a pénteki megnyitó és a szombati „Programozósimogató” mellett a projektbemutatókra és díjátadóra is nagy szeretettel várják az érdeklődőket. A rendezvényről a U-Hub weboldalán (u-hub.ro) érhetőek el további információk.
Frissítés dátuma:
2019.10.24.