Művelődési Ház

A székelyudvarhelyi Művelődési Ház 1956-1959 között épült. Közel 3000 m2 területtel hasznos felülettel rendelkezik, 4 szinten.

A 437 férőhelyes nagyteremben néptánc-, színházi előadásokat szoktunk tartani. Rendelkezünk ugyanakkor egy 100 férőhelyes Koncert-kiállítóteremmel, illetve két kisebb kiállítótérrel: a Kortárs Galéria, mely az emeleten található meg, valamint az Előtér – Galériával. Évente 26-30 vizuális művészeti tárlatot, ismeretterjesztő kiállí1tást szervezünk. Intézményünk számos tevékenységet szervez a kulturális-szórakoztató témakörökben. A Művelődési Házban még helyt kapnak az 1868-tól működő Székely Dalegylet Férfikar, az 1928-tól működő a Balázs Ferenc Vegyeskar, az 1993-tól működő Alla Breve Kórus, illetve a 2015-től működő Székelyudvarhelyi Népdalkör.

Népművészeti, vizuális művészeti folyamatokat lehet tanulni, gyakorolni hétfőtől péntekig gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Évente szervezünk nyári alkotótáborokat gyermekeknek, felnőtteknek.

 

Igazgató: Elekes Gyula

Udvarhely Néptáncműhely

Az Udvarhely Néptáncműhely 1998 őszén alakult önkormányzati kezdeményezésre a Művelődési Ház égisze alatt, 2005-ben saját jogi státust kapott.

Mint nevében is jelzi, az Udvarhely Néptáncműhely a magyar népzene- és néptánchagyomány megőrzését, valamint hiteles továbbadását szolgáló folklórműhely. A közel két évtizedes múlttal rendelkező intézménynek nemcsak a székely anyaváros művelődési életében van meghatározó szerepe, autentikus folklórműsoraival előszeretettel lép fel más települések színpadain is.

Az intézmény kultúraformáló tényezőként képes hatni a város és környéke művelődési életére, nemcsak passzív közönségként vonva be a népzene és néptánc kedvelőit, hanem aktív résztvevőként is.

A tánckar jó nevű koreográfusokkal dolgozott és dolgozik együtt. A közös munka eredményeként évente 2-3 folklórműsort visz színpadra, ugyanakkor utánpótlás- neveléssel és különböző képzésekkel tölti ki az évadot.

Az Udvarhely Néptáncműhely a színpadi előadások mellett feladatának vallja a táncházmozgalom fellendítését és éltetését.

 

Igazgató: Orendi István

Városi Könyvtár

Az 1951-ben alakult városi könyvtár a polgári könyvtárak szellemi utódjának tekinthető. Első igazi otthonát 1958-ban nyerte el, a Művelődési Ház emeletén, majd miután ez szűkössé vált, 1988-ban a Kossuth utca 23. szám alatti egykori banképületbe költözött. A tulajdonjogi problémák, a gyarapodó állomány nyomán kialakult zsúfoltság lassan szinte lehetetlenné tette az itteni működést. A megoldás több éves keresése után a városi önkormányzat 1996-ban döntött az egykori “Szabó Károly” vendéglő könyvtárrá való átépítése mellett. Az építkezés 2000-ben, az átköltözés és berendezkedés 2001 februárjában fejeződött be: 2001 február 19-től a régió legkorszerűbb könyvtára várja olvasóit Székelyudvarhelyen.

2018-ban a könyvtár közel 150.000 dokumentummal rendelkezik, és 5000 olvasó látogatja évente. Ugyanakkor a változatos kulturális programokat és szolgáltatásokat nyújtó intézményben többen fordulnak meg, mint a város lakossága.

 

Igazgató: Szőcs Endre

Haáz Rezső Múzeum

A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum az Erdély délkeleti részén elterülő Székelyföld központi részének, az egykori Udvarhelyszék néprajzi, helytörténeti, képzőművészeti és természetrajzi múzeuma. A város tudományos-művelődési intézményeinek legrégebbike.

Míg egyéb kezdeményezések terméketlenek maradtak, a Haáz Rezső rajztanár által létrehozott népművészeti gyűjtemény közel négyezer tárgya megvetette az önálló múzeum alapjait. A gyűjtemény 1913-tól nyilvános és 1950-ben lett állami (rajoni) múzeum. Állandó székházat csak 1968-ban kapott, amely 1978-ban az Állandó Képtár épületével bővült, majd 2008-ban a Szejke-fürdőn épült Borvízmúzeummal gyarapodott

A Haáz Rezső Múzeum életében igen fontos mérföldkőnek számít, hogy egy reprezentatív és korszerű infrastruktúrával rendelkező ingatlanba költözhetett. 2016 májusától az intézmény a Bethlenfalvi út 2–6. szám alatt található Haberstumpf-villában lelt otthonra.

 

Igazgató: Miklós Zoltán

Tomcsa Sándor Színház

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház elsődleges célja a város és a térség kulturális igényének kielégítése és bővítése. A teátrum évadonként mintegy 5–6 saját bemutatóval jelentkezik, továbbá az ország különböző részeiből hív vendégelőadásokat, emellett drámafesztivállal, felolvasószínházi előadásokkal, gyerekprogramokkal és egyéb rendezvényekkel igyekszik minél gazdagabbá tenni a térség kulturális felhozatalát.

 

Igazgató: Nagy Pál

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek