Helyi hivatalos közlöny

Gyereknapra hangolódva a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal egy édesanya adománygyűjtő kezdeményezését karolja fel, amely a városi könyvtár gyerekrészlegének állománybővítését célozza. A kezdeményezés célja, hogy a gyerekeknek szánt könyvállomány felfrissüljön, hogy ezzel is bátorítsuk a minél gyakoribb könyvtárba járást, hiszen olvasni, könyvtárba járni élmény.

Örömmel látjuk, hogy egyre nagyobb igény mutatkozik a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár gyerekrészlege iránt. Míg 2016-ban mindössze 671-en iratkoztak be az intézménybe, addig egy évvel később 1386-an, tavaly pedig 1485-en., közülük pedig 1235-en 18 év alattiak.

A kisgyerekeknek és tiniknek (5–14 éveseknek) szóló könyvállomány eléggé megviselt állapotban van, ezért szeretnénk bővíteni és felújítani azt. Olyan, az elmúlt években (2015-től napjainkig) kiadott könyvekre gondoltunk, amelyek mind tartalmilag, mind pedig esztétikailag megfelelőek. A könyvtár, bár sok mindenre tud pályázni, könyvek vásárlására azonban nem.

Bizonyosan az Ön gyereke is kapott több egyforma könyvet szülinapjára, de az is lehet, hogy már kinőtte azokat. Segítségül csatolunk néhány kiadót, sorozatot és szerzőt, de kérjük ezt csak irányadónak tekintse:

 

Javasolt kiadók (a teljesség igénye nélkül):

Pagony Kiadó Abszolút Könyvek sorozata (egy könyv ára 45 lej), Most én olvasok sorozata (eddig 25 kötet jelent meg, egy könyv ára 35 lej)

Móra Kiadó Már tudok olvasniNyelvkincstár sorozata

Scolar Kiadó Mit? Miért? Hogyan? Mini sorozat (a sorozat több tíz könyvből áll, egy kötet ára 45 lej)

Babilon Kiadó Mi micsoda Junior sorozata

Usborne Kiadó ( a kiadó könyveinek ára 40 és 100 lej között mozog)

A Könyvtári Intézet által összeállított Gyermekirodalmi Adatbázis naprakészen nyújtja az újdonságokat:

http://ki2.oszk.hu/gyerekirodalom/web/bong.php?mit=1&q=4

Szeretnénk, ha adományaikat egy kis üzenettel, az adományozó nevével is ellátnák, amelyet a könyv olvasóinak szánnak. A felajánlásukat a polgármesteri hivatal titkárságán, az iktatóban, illetve a szervezési osztály második emeleti irodájában adhatják le (bal épületszárny, második emelet, 245-ös iroda).

Amennyiben nem könyvvel, hanem inkább anyagi támogatással szállna be a kampányba, kérjük pénzadományát juttassa el a polgármesteri hivatal fent említett irodáinak valamelyikébe.

A könyvek és a pénzadományok gyűjtését május 24-én zárjuk, az új könyvek gyereknapon, június 1-én kerülnek a gyerekrészleg polcaira.

Frissítés dátuma:
2019.04.04.

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette