Helyi hivatalos közlöny

A polgármesteri hivatal tanácstermében találkozott ma a gázszolgáltató, a beruházást végző cégek, a rendőrség és a polgármesteri hivatal képviselői. A munkamegbeszélés célja az volt, hogy a következő egy hónapra minden hátralévő munkálatot ütemezzenek be.

A megkezdett munkákat fontossági sorrend szerint kell befejezze mindenik kivitelező cég. A legfontosabb – ebben mindenik intézmény vezetője megegyezett – a Szentimre utcában zajló munkálatok befejezése. Ezen a héten az utca felső szakaszán be kell fejezzék az aszfaltozási munkálatokat, az ezt követő héten pedig az új vezetékre kell csatlakoztassák a fogyasztókat. A Csere, Imecs László és a Domb utca a következő kiemelt helyszín, ahol szintén ugyanez a kivitelező van elmaradva a munkálatokkal. Itt a burkolatot október 21-ig, az új vezetéken történő üzemeltetést pedig jövő hónap elejéig kell elvégezze a cég.

Ugyancsak fontos munkapontok a Villanytelep, Kornis Ferenc, Tompa László utcák, ahol az aszfaltozást ezen a héten el kell végezze a kivitelező.

Kiemelt munkapont továbbá a Wesselényi Miklós utca, ahol a nagy forgalom miatt ismételten kérte a városháza a munka mihamarabbi befejezését. A Bethlenfalvi út felső szakaszán két hét múlva fejeződnek be a munkálatok.
A Gábor Áron utca felső szakaszán jövő héten végzik el a nyomáspróbát, itt jelenleg a csatlakozásokkal dolgoznak. Az alsó, kockaköves részen jövő hét végén kezdik el a burkolat visszaállítását.

A közlekedési rendőrség képviselője, valamint Szántó Mihály a székelyudvarhelyi állami rendőrség parancsnoka nyomatékosította, hogy a munkálatok helyszíneinek jelzésére nagyobb figyelmet kell hogy fordítsanak a munkálatokat végző cégek. Emellett azt is hangsúlyozták, hogy a nélkülözhetetlen utcalezárásokat idejében jelezzék minden félnek, hogy a lehető leghatékonyabban tudjon eljutni az információ a lakosokhoz.

A mai megbeszélésen elhangzott, hogy a gázszolgáltató célja minél hosszabb szakaszon cseréljék ki a teljesen tönkrement vezetéket – a legrosszabb állapotban lévő vezetékek cseréje zajlik most –, hogy a téli hónapokban minél kevesebb helyen legyen szükség megbontani az útburkolatot.

Frissítés dátuma:
2019.10.10.

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette