Helyi hivatalos közlöny

A zene évéhez igazodva az idei városi gyermeknap egésznapos programmal várja az egészen kicsiket, az ovisokat, iskolásokat és a szülőket, nagyszülőket. A Támtátám Birodalom egy olyan hely lesz jövő szerdán a városi parkban, ahol minden a zenéhez kapcsolódik. A tematikus szigeteken a kapunyitástól egészen az esti meséig kínál programot a polgármesteri hivatal és a Művelődési Ház közös rendezvénye.

A mai sajtótájékoztatót már a birodalom színpadának helyén tartotta Gálfi Árpád polgármester és Simon Mária Tímea, a Művelődési Ház vezetője.

Hangsúlyozta, hogy a járvány után öröm lesz ismét a sétatéri fák között ünnepelni a gyermeknapot. Minden szülőnek és nagyszülőnek érdemes lesz kihasználni, hogy június 1-je munkaszüneti nap, a polgármester maga is az unokáival fog kilátogatni a rendezvényre.

Az idei alkalom a zene évéhez igazodva tematikus programokkal, a gyermekek által kedvelt előadókkal, koncertekkel várja a családokat, mondta el a Művelődési Ház vezetője.

A gyermeknap programjának összeállítása a város kulturális alintézményei fontos szerepet vállaltak. A Művelődési Ház részéről Csont Noémi, a Tomcsa Sándor Színházon belül működő Udvarhely Bábműhely részéről pedig Lukács Emőke felelt a jövő heti rendezvényért.

Igazán kreatív és színes program, számtalan fellépő várja majd a gyerekeket. Külön figyelmet fordít az idei gyermeknap a sérült, vagy valamilyen nehézséggel küzdő gyermekekre is.

Érkezéskor minden résztvevő egy térképet és programfüzetet fog kapni. A térkép ugyanakkor pontgyűjtő felület is, az kitartó gyermekek pedig nyereményt is kapnak majd. Minden helyszín egy hangjegy nevéhez kapcsolódik. A zenés, táncos, mondókás, gyógytornás, bábjátékos, ügyességi játékos, rajzfilmnézős programok mellett lesz vásár, de ott lesz a mentőautó és a rendőrautó is.

Két koncerttel is várjuk a gyermekeket: délelőtt az Iszkiri, délután pedig a Kiskalász zenekarok koncertjein lehet majd táncolni és énekelni a jól ismert gyerekdalokat.

Találkozzunk június 1-jén a Városi Parkban!

Frissítés dátuma:
2022.05.27.

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette