Helyi hivatalos közlöny

A Ficánka Napköziotthon új tagóvodával bővült. A Kézenfogva inkluzív-befogadó óvoda mai ünnepélyes átadóján Antal Csilla, az intézmény igazgatónője elmondta: az új intézményben hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő gyerekeket kívánnak felkarolni, ez az elsődleges küldetésük.

Az intézmény nevelési programjának fő pillére az inkluzív-befogadó szemlélet, amelynek létfontosságú eszköze az integráció. Az óvoda feladata esélyt adni és lehetőséget teremteni az érintett családoknak, gyermekeknek.

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Burus-Siklódi Botond ünnepi beszédében kiemelte: hiánypótló oktatási formának ad otthont az intézmény. Országos szinten is egyedülálló küldetése miatt.

Székelyudvarhely polgármester, Gálfi Árpád megköszönte a magyar kormány, az RMPSZ, a Ficánka Napköziotthon, illetve minden érintett áldozatos munkáját. Fontos a városnak, hogy az oktatási intézmények is fejlődjenek, és ezen a téren az utóbbi időben fontos fejlesztések történtek. Ez a folyamat nem áll le, hiszen gyermekeink, unokáink jövőjéhez, az itthonmaradáshoz és megmaradáshoz mindez nélkülözhetetlen.

Orbán Árpád alpolgármester szintén háláját fejezte ki az épületrész felújításáért.

Szász Zoltán, az RMPSZ alelnöke hangsúlyozta: Székelyudvarhelyen ez a második óvoda, amely a magyar kormány Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programja által fejlődik. Tavaly a Tábor-negyedi Csillagvár Napköziotthon játszótere újult meg, továbbá tervezik egy csereháti óvoda építését is.

A magyar kormány képviselőjeként Percze László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja emlékeztetett, hogy a 2016 novemberében indult örömprogramban eddig 70 új óvodaépületet és több mint 200 felújított napközit támogatott a magyar kormány. Ugyanakkor megköszönte a város és a polgármesteri hivatal, valamint az RMPSZ közreműködését is.

A ma átadott óvoda esetében az épület földszintjének teljes belső felújítása, az új gépészeti hálózat kiépítése, az új padlóburkolat, lámpatestek, az ebédlő és a két foglalkoztató terem kialakítása összesen 62 millió forintos beruházást jelent.

Az udvarrendezéssel, valamint a bútorzat megvásárlásával együtt a magyar kormány fejlesztésének összértéke 77,3 millió forint, vagyis közel 1,1 millió lej (215.000 euró). Az új óvodában 55 gyerek tanulhat.

Az átadót a gyerekek rövid szereplése tette ünnepélyesebbé.

Frissítés dátuma:
2020.09.22.

Megjelenítés
112 Sürgősségi

Székelyudvarhely

sürgősségi elérhetőségek

A weboldalt a minic tervezte és fejlesztette